2020. június 20., 12:53

Külhonba szakadt vármegyeházak

A trianoni döntés után a határon túlra került vármegyeszékhelyeket mutatja be a szepsi Regfilm televíziós műsorgyártó cég által készített, Külhonba szakadt vármegyeházak című ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat. Az alkotók azt tervezik, hogy az összes külhonba szakadt vármegyeházat bemutatják.

 

A sorozat első tizenhárom részének – amely a Felvidékre kalauzolja a nézőt – a bemutatóját a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartották Szepsiben.

A rendezvényen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, nincs még egy olyan nemzet, olyan ország, amellyel a történelem hasonló módon bánt volna el, mint a magyarsággal a trianoni békeszerződés. Mint mondta, az elmúlt száz év sok mindenre rávilágított, s a hosszú 20. század az ország feldarabolása mellett még számos váratlan történelmi tragédiát hozott magával.

– Mégis megmaradtunk, itt vagyunk, és minden adott ahhoz, hogy a következő, a 21. évszázad számunkra egy nyertes század legyen. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha közösen fogalmazzuk meg a céljainkat, közösen valósítjuk meg az elképzeléseinket, és mindenki, minden nemzetrész, valamint Magyarország közösen fog tenni ezért. Ez ugyanakkor csak az egyik feltétel. A másik feltétel számunkra az, hogy összefogjunk a környező közép-európai népekkel, hiszen külön-külön gyengék és esendőek vagyunk.

Az ezeréves egységet tükrözik

A Külhonba szakadt vármegyeházak filmsorozat tizenhárom felvidéki helyszínre kalauzolja el a nézőt.

A hatperces epizódokban Abaúj-Torna, Árva, Bars, Gömör-Kishont, Hont, Liptó, Nyitra, Pozsony, Szepes, Sáros, Trencsén, Turóc és Zólyom vármegye közigazgatási központjába, vagyis Kassára, Alsókubinba, Aranyosmarótra, Rimaszombatba, Ipolyságra, Liptószentmiklósra, Nyitrára, Pozsonyba, Lőcsére, Eperjesre, Trencsénbe, Turócszentmártonba és Besztercebányára látogathatunk el.

Az ismeretterjesztő sorozat alkotógárdájának vezetője, Bartók Csaba rendező, forgatókönyvíró lapunknak elmondta, ha a híradós anyagok gyártása mellett van rá lehetőségük, szívesen nyúlnak történelmi témákhoz, örökítik meg nemzetünk megpróbáltatásait, meghurcolását.

Előszeretettel szólaltatnak meg olyan idős embereket, élő kortanúkat, akik holnap talán már nem lesznek közöttünk.

02.jpg
Bartók Csaba

A most bemutatott sorozat témaválasztását Trianon századik évfordulója inspirálta.

– Úgy gondoltam, ezek a vármegyeházak, az elcsatolt területek egykori közigazgatási épületei azt az ezeréves egységet tükrözik, ami 1918–1920-ban egyik pillanatról a másikra megszűnt. Ezek az épületek kiállták az idő próbáját, de általában csak egy szűk réteg, a történészek, a múltat kutató emberek tudnak róluk. Ezért is hiánypótló a sorozat, mert történelmi forrásokra és adatokra támaszkodva, de könnyedebb, mindenki számára emészthető formában mutatja be ezeket az épületeket, amelyek mellett az ott lakók, esetleg a turisták is úgy sétálnak el, hogy fogalmuk sincs róla, mi volt az épület eredeti rendeltetése.

Bartók felidézte, hogy egykor 72 vármegyeház szolgálta a Magyar Királyság közigazgatását, beleértve a nyolc horvát-szlavónországi, illetve az önálló közigazgatási egységet képező Fiume vármegyeházát.

Ebből a hetvenkettőből 50 maradt a mai Magyarország határain kívül, s közülük 49 áll a mai napig. Ezek közül tizenhárom felvidéki helyszínt keresett fel és örökített meg a Regfilm csapata.

A kilenctagú, a rendezőn kívül Farkas György, Bodnár Ottó, Szilvássy Péter, Sepsi Gergő, Bartók Csongor, Szalay Gábor, Nagy Emese és Prokopič Adrianna alkotta stáb 2018 őszén kezdte a forgatást, ami 2020 első hónapjában fejeződött be. Bartók Csaba megjegyezte, a külhonban nem egyszerű magyar történelmi emlékhelyeket forgatni, főleg, ha a műsor a magyar közmédiának készül. Nem mindenhol fogadták őket tárt karokkal, de azért az is előfordult, hogy szívélyes fogadtatásban volt részük. Besztercebányán például történészek vártak rájuk, és az intézmény alkalmazottai is mindenben segítették a munkájukat.

Folytatódna a sorozat

A Külhonba szakadt vármegyeházak ismeretterjesztő filmsorozatot a napokban a Duna World csatornán láthatják a nézők, később a ma7.sk, illetve a hirek.sk weboldalon is elérhető lesz. Az alkotók pedig folytatni szeretnék a sorozatot, bemutatnák mind a 49 külhonba szakadt vármegyeházat.

A következő körben a Felvidékről a mostani részek közül kimaradt Komárom, a három kárpátaljai vármegye, Ung, Bereg és Ugocsa, illetve a kilenc horvát-szlavónországi vármegye központját mutatnák be.

Bartók Csaba végezetül hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés, hogy Potápi Árpád János elfogadta a meghívást, és részt vett a filmbemutatón. Köszönetet mondott a Magyarországról érkező támogatásért, amelynek köszönhetően egyebek mellett bölcsőde nyílott és iskola épül Szepsiben.

– Felemelő érzés, hogy van egy hátországunk. Most már az a természetes, hogy nem Pozsonyból jönnek hozzánk, hanem Budapestről – emelte ki.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/25. számában.    

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.