Az aranykorona az eddigi legnagyobb, Európában készült érme, a világon csak egyetlen ennél nagyobb érme létezik.
A liberális szlovák meg a nemzeti szlovák egymás Csehszlovákiáról alkotott vágyképeit kérik számon egymáson.
Van itt valami, ami Csehszlovákia fennállásának csaknem 70 éve és az önálló Szlovákia fennállásának negyedszázada alatt még egyszer sem történt meg.
A Matica Slovenská Szlovák Történettudományi intézetének igazgatója szerint az új csehszlovák államapparátust többségében csehekkel töltötték fel, és a szlovákság továbbra sem nyerte el függetlenségét.
Számunkra , akik e száz esztendő kárvallottjai vagyunk, az örökkévaló szenvedést jelenti, amelyből – mostani megítélésünk szerint – nincs menekvés.
Pellegrini ezeréves elnyomásról beszélt Prágában.
A „Két világ határán: Csehszlovákia megalakulása és a helyi átmenetek 1918/1919” című tudományos konferencián szlovák és magyar történészek közösen elemezték az időszak történéseit
Nagy lesz a felhajtás.