Cseh kolóniává vált Szlovákia
Ivan Mrva, a Matica Slovenská Szlovák Történettudományi intézetének igazgatója szerint a Csehszlovák köztársaság 1918-as megalapítása nem volt egyértelmű. A szlovák politikusok ezzel az alternatívával nem számoltak. Ötven éven keresztül a Magyar Királyságon belül szerették volna elérni az önrendelkezésüket. De a Háború mindent megváltoztatott. A szlovákságnak volt amiben segített az új közös állam, de volt amit nem sikerült elérni, sőt még rosszabbra fordult. A kulturális és a politikai hozadéka egyértelmű, gazdasági szempontból pedig évtizedes hanyatlást és stagnálást jelentett.
Mrva szerint az első világháború kitörése romba döntötte az addigi szlovák elképzeléseket. Megölték Ferenc Ferdinándot, akivel Milan Hodžának jó kapcsolatai voltak, aki a monarchia restaurálására készült. Ezzel elúsztak a szlovákok önrendelkezésbe, vagy a monarchián belüli föderatív állam-berendezkedésbe vetett esélyei. A háború folyamán a szlovák politika kinyilvánította a lojalitását, és nemzeti jogokért való küzdelmet szüneteltette, ennek ellenére több szlovák politikust rendőrségi megfigyelés alá helyeztek, és elsősorban az oroszokkal való kapcsolattartást tartották veszélyesnek.
Szlovákiában szinte semmit sem tudtak a háború végével fokozódó külföldi politikai tevékenységről, a párizsi Cseh-Szlovák Nemzeti Tanácsról, vagy a külföldi szlovákok aktivitásairól. A közvélemény elejével elutasította a csehekkel való szövetséget. Svetozár Hurban Vajanský például főleg azért mert személyes ellentét volt közte és Tomáš Garrigue Masaryk között. Szlovákok veszélyt láttak a csehekhez való kapcsolódásban, és ez csak fokozatosan 1917-ben kezdett el változni, de a többség abban bízott, hogy a monarchia nemzeti alapelveket figyelembe véve átalakul.
Woodrow Wilson 1918 januárjában meghirdette a maga 14 pontját, ami alapján elképzelte a békét. Az egyik pont szerint a monarchia nemzeteit megilleti az autonómia. Ekkor érzékelte a szlovák értelmiség, hogy a követeléseik nemzetközi terítékre kerültek, és lehetőség van a föderatív berendezkedésre. Ekkor még nem úgy tűnt, hogy Németország és a monarchia elveszti a háborút, az egész katonai helyzet az amerikai haderő bevonulásával fordult meg.
Ivan Mrva szerint a szlovák értelmiség ekkor még nem gondolkodott önálló államban, az autonómia és az önállóság kérdése először 1919 után, a közös államalapítás utáni kijózanosodáskor vetődött fel.
Az igazgató elmondása alapján 1918 őszén a német és a monarcha hadseregét az ellátási nehézségek jellemezték, a katonák gyakran éheztek, az olasz fronton felütötte a fejét a malária, és ez mind destabilizálta a helyzetet. Csehországban ez alatt aktivizálódtak a nemzeti politikai erők, akik arra vártak, hogy mikor vehetik át a hatalmat. 1918 szeptemberében, a bolgárok kapitulációja után a monarchia is elismerte a vereséget. IV. Károly még próbálta szövetségi állammá alakítani a monarchiát, de ez a kísérlete nem járt sikerrel.
A magyar politikai elit elutasította ezt az elképzelést, a csehek októberben elhagyták a birodalmi gyűlést, majd kihirdették az új csehszlovák államot. A szlovák politikai elit is aktivizálódott, de több hibás lépést követően a szlovákok nem voltak részesei a párizsi békeszerződésnek, hanem a csehekre bízták magukat, amivel bizonyos tekintetben cseh gyarmattá váltak.
A hivatalnokok nagy része a csehek közül került ki. Még 1938-ban is, az állam központi szerveiben, a minisztériumokban, az elnöki irodában, a bíróságokon a szlovákok csupán az állások 1,18%-át töltötték be. Még a szlovákiai állami szerveknél, a vasútnál is kisebbségben voltak a szlovákok.
Bizonyos tekintetben ezt azzal indokolták, hogy nem volt elég szlovák szakember, de a Magyar Királyság felvidéki területén 40 gimnázium létezett, ahol bár magyarosították a szlovákokat, de ugyanez elmondható a csehországi iskolákra is, ahol németesítették őket. A magyar iskolát végzett szlovákokkal egyszerűen nem számoltak.
Bár a szlovák konzervatívok kezdetben elutasították Masarykot és politikáját, de úgy vélték, hogy el kell szakadniuk a magyaroktól, másképp nem tudnak előrelépni. A csehekkel való szövetségben a nagyobb államot, a nagyobb gazdaságot, a több lakost látták, és így gondolták életképesnek az új országot, reménykedve abban, hogy Budapest függött a felvidéki acéltól és vastól.
Viszont több szlovák értelmiségben tudatosult, hogy a gazdasági kapcsolatok megszakadása Magyarországgal komoly gondokat okozhat, ami azután be is bizonyosodott a 20-as, 30-as években, amikor Szlovákia gazdaságilag visszaesett. Csupán 1937-ben érte el Szlovákia a háború előtti gazdasági teljesítményét, két évtizedig a stagnáció és a visszaesés jellemezte Szlovákiát.
Arra a kérdésre, hogy miképp válhatott Pozsony Szlovákia fővárosává, amikor a határ mentén fekszik, és inkább domináltak benne a németek (32 ezer) és a magyarok (33 ezer, mint a szlovákok (13 ezer), Ivan Mrva kétségbe vonta ezt a statisztikát, mivel szerinte ez csupán az anyanyelv alapján készült, mivel Magyarország csak egy politikai nemzetet ismert el.
Csehszlovákia megalakulása után voltak törekvések, hogy Pozsony különleges státuszt kapjon. A németek Ausztriához csatolták volna. A városvezetés félkatonai egységeket hívott, és a városban eluralkodott a káosz. Ezért Mrva szerint a város lakossága megkönnyebbüléssel vette tudomásul, amikor a cseh hadsereg 1919. január elsején bevonult.