Vissza egy új jövőbe.
519 ezer alapiskolás és 222 ezer középiskolás kapta meg pénteken az év végi bizonyítványt, továbbá 62 656 kiselsős az írásos szóbeli értékelést.
Nem mindig sikerül.
Nem csak a tanulást tükrözi. Egy kicsit az elmúlt időszak írásos lenyomata is.
Erre a tanévre már nem volt hatással a koronavírus-járvány.
A szülő nem várhat el többet a gyermekétől, mint amennyire képes.
Az idén mintegy 58 ezer elsős vitte haza első alkalommal bizonyítványát.
A bizonyítványosztás napján ingyenes a belépés a diákoknak a Gömör-Kishonti Múzeumba, ahol a szünidő alatt nyári foglalkozásokat is tartanak a gyerekeknek.
A bizonyítványosztás után a diákokra egy napos félévi szünet vár, február 4-én, pénteken.
Csakis a tudás az, amit soha senki sem vehet el tőletek.
A legnehezebb dolga az idén az elsős osztályfőnököknek volt, akiknek szóbeli értékelést kellett adniuk.
Feleltetéstől és tesztírástól nem nagyon kell tartani.
Nyomtatványt készít az év végi bizonyítványhoz az oktatási minisztérium.
Mivel kevés a jegyük, osztályzat helyett ezért most először szóbeli értékelést kaphatnak a tanév végén a gyerekek.
Több mint 58 000 kiselsős számára ez az első komplex értékelés, amelyet hazavihetnek az iskolából.
Június 28-án és 29-én (pénteken és szombaton) ingyenesen léphetnek be a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumba azok a gyerekek, akik felmutatják az év végi bizonyítványukat.