Levélféle iskolásoknak
Drága Pajtikáim! Hát eljött a mai nap is. Végre kézhez kapjátok a bizonyítványt és már dobhatjátok is a sutba azt a fránya iskolatáskát. Hurrá vakáció, hurrá pihenés! Mi tagadás, megérdemlitek, hogy egy kicsit kiszabaduljatok, hiszen elég volt a bezártságból.
Gondoltátok volna egy éve, hogy ilyen sokáig, hosszú hónapokig csak online tanulhattok, még a padtársatokkal is csak cseten tarthatjátok a kapcsolatot, s hogy anya még a szomszédba sem enged át benneteket a barátotokhoz?
Hogy nem lesz edzés, napközi, szakkör? Hogy a tanítóitokat csak a számítógép monitorja előtt láthatjátok hosszú ideig? Biztos vagyok benne, hogy eleinte még élveztétek is. Nem kellett reggel korán kelni, elég volt pár perccel nyolc előtt. Ha úgy volt hozzá kedvetek, hát pizsamában, reggeli és fogmosás nélkül a pihe-puha ágyikóban tanulhattatok.
De még a jóból is megárt a sok(k). S egyszercsak azt vettétek észre, hogy bizony nagyon egyedül vagytok otthon egész nap, mi több, lassan, de biztosan elkezdett hiányozni az osztályotok, a tábla, sőt még a tanítóitok is. De legeslegjobban talán a diáktársak. Akikkel együtt valahogy minden könnyebb és egyszerűbbnek tűnt. Akik dolgozatíráskor, ha kellett, odasúgták a jó megoldást, vagy megtanítottak kapura rúgni, esetleg kötelet mászni tornaórán.
De az is milyen jólesik, ha csak úgy meghallgatjátok egymást. Beszélgetni olyan jó! Könnyebb lesz utána az ember szíve, felszabadul, vagy pedig egyszerűen csak vidámabb hangulatba kerül.
Nem tudom, hogy abban a röpke pár hétben, amikor újra visszaülhettetek az iskolapadokba, mennyit sikerült pótolni, be tudtátok-e bizonyítani, hogy a hosszú kényszerpihenő alatt is okosodtatok, tanultatok, ha nem is olyan gőzerővel, mint az iskolában. Lehet, hogy nem mindegyikőtök örül ma a bizonyítványának, mert becsúszott egy-két cifrább jegy is, de fel a fejjel. Jövőre lehet javítani, rá lehet kapcsolni, mert ugye, azzal már nem is kell előhuzakodnom, hogy a tudás hatalom. Meg azt sem kell megismételnem, amit a szüleitek bizonyára többször is elmondtak már nektek: nem nekem tanulsz, hanem magadnak, s amit tudsz, azt soha senki sem veheti el tőled. Lehet, hogy ez már a könyökötökön jön ki, de higgyétek el, csakis azért mondják, mert a javatokat akarják. S elárulok egy titkot, annak idején ők is folyton ezt hallották a szüleiktől.
S még valami, a tanítók is ugyanezt szeretnék. Ők úgy néznek rátok, mint egy csiszolatlan gyémántra, s mindent elkövetnek azért, hogy mire kijárjátok az iskolát, igazán értékes drágakővé váljatok.
Mert kedves Pajtikáim, ugye, sejtitek, hogy mindegyikőtök tehetséges valamiben. Ki matematikában zseni, másnak meg rendkívüli nyelvérzéke van, de akad olyan is, aki a legmesszebbre hajítja a gerelyt… S itt vannak aztán még azok, akik úgy rajzolnak, mint az álom, olyan szép hangjuk van, mint a pacsirtának, vagy éppen olyan formás kis sámlit tudnak készíteni gyalult deszkából, mint senki más.
Tudjátok, miről szól ez az egész iskola meg a tanulás? Nem másról, mint arról, hogy rájöjjetek – szüleitek és tanítóitok segedelmével arra –, hogy ki miben tudós. Hogy ki miben tehetséges, mi az, ahol majd a nagybetűs életben sokra viheti.
Lehet, hogy most még nem igazán értitek, amit itt összeírkodok, de mire kijárjátok az összes iskoláitokat, minden teljesen világos lesz.
Drága Pajtikáim, levelem lassan a végéhez ér. Kívánok mindegyikőtöknek önfeledt, kalandokban, szép élményekben gazdag nyarat. Vigyázzatok magatokra és egymásra! Ahogy ismerlek benneteket, szeptemberre megint kinövitek a ruháitokat és szépen lebarnultok, s talán elkövettek egypár kópéságot is… De ez valahogy hozzátartozik a nyárhoz. Vidám vakációt mindenkinek!
