2021. október 28., 09:10

Bratislavától Királyhelmecig

Aki járt már Dél-Tirolban, Katalóniában, Bretagne-ban, Baszkföldön – és a sor még hosszan folytatható –, tudja, milyen lélektani hatása van egy-egy régióban a kétnyelvű feliratoknak, mennyire meghatározzák az adott térség arculatát. Mondhatnánk, a kétnyelvűség az otthonosságnak, a toleranciának a lenyomata.  Azt az üzenetet hordozza magában, hogy arrafelé nem kisebbségre és többségre osztják a világot, hanem ott élőkre, akiket az anyanyelvük – természetes velejáróként – olyan jogokkal ruház fel, amelyek a szülőföld és az otthon érzését erősítik a kölcsönös elfogadás és a békés együttélés jegyében.

kétnyelvűség
Fotó: Samorincan.sk

Ehhez képest mifelénk az a mondás járja, a magyar feliratoktól nem lesz olcsóbb a kenyér, akkor meg mire jó mindez?! Ez az önfeladás példamondata, ami lassan már úgy hozzánk nő, hogy sokan el is hiszik, valóban nem fontos a vizuális kétnyelvűség, és a kisebbségi jogokért való küzdelem csak fölösleges feszültségforrás. Persze, tünetnek is tekinthető, hogy ez a vélemény képes volt teret nyerni, benne van három évtizedünk nem kevés kudarca, és a sikertelenség könnyen megakasztja az elszántságot.

Pedig a hosszú évek alatt sok kanyart vett ez ügyben vívott harcunk.

A '90-es évek legelejének meghatározója volt az ún. táblaháború, amit elszánt politikusok és polgármesterek vívtak a soviniszta Mečiarok, Sloták és maticások ellenében, a lapító szlovák többség árnyékában.

A kétnyelvű helységnévtáblák beláthatatlan következményekkel járnak, ezért megengedhetetlenek, hangzott a soviniszta hőzöngés, miközben lassan csak kikerültek az első táblák. Aztán sokáig semmi, de azért a gyűlölet parazsa időnként fel-felizzott.

Nem csupán a tábláinkat gyűlölték és mázolták le, ahol tudták, azt sem bírták elviselni, ha élőbeszédben falvaink, városaink nevét magyarul használtuk. Emlékszem, már bőven az ezredforduló után vitatéma volt, és nem(csak) a sarki kocsmában, hanem a közszolgálati rádió vezérigazgatói irodájában is, hogy nekünk miért Pozsony, ami szerintük már Bratislava.

Hónapokig tartó politikai csata zajlott amiatt, hogy gyerekeink tankönyveit ne erőszakolják meg a szlovák helynevekkel.

Ádáz harcot kellett vívni a vasúti megállók magyar felirataiért is, itt Európa közepén, a demokráciának hazudott félvilágban. A civil szerepvállalások is fontosak voltak, közülük is kiemelkedett a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért csoport, mert amikor megrekedt a politika, gerillaakcióikkal jelezték a hatalomnak, nem engedik kiszorítani a magyar helyneveket. Az sem volt túl régen, amikor a fővárost Komárommal összekötő 63-as úton egy közúti táblán megjelent Pozsony és Somorja neve magyarul. Miniszterelnöki fenyegetőzés után miniszteri buzgalommal tüntették el a táblát, villámgyorsan.

Ennél gyorsabban tán csak most hagyta jóvá a parlament a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény módosítását, amely most táblatörvényként került be a köztudatba. A javaslattevő az OĽaNO képviselője, Gyimesi György volt, akinek a tervezetéről mindössze 12 percig tartott a vita. Mintha fel sem fogták volna a képviselők, mit is hagytak jóvá. Néhány hete még dölyfös kioktatást kaptunk arról, hogy nincs Felvidék, csak Szlovákia van, s most zöld utat kap a jogszabály, hogy eztán ne csupán a helységnevek, de

a településrészek nevei is feltüntethetők legyenek magyarul, a közúti táblákon is megjelenhet a magyar felirat, és a közigazgatási egységek, megyék, járások, valamint a földrajzi megnevezések, folyóink, hegyeink nevei is kikerülhetnek nyelvünkön.

A törvény jóváhagyásának valóban örülhetünk, de azért nem lehet elengedni a kérdést, mi történt? A hatalom rövidzárlatot kapott? Mert azt nem gondoljuk, hogy hirtelen megtért a többség, és helyre állt a fejekben a rend, avagy csak legyintettek egyet, legyen ez a magyaroknak, ha már harminc éve ezért nyűglődnek. Az sem valószínű, hogy az állampolgársági törvény várható további szigorítása miatt engedtek volna ez ügyben, nekik ez ennyit nem ér. De végül is mindegy! Számunkra az eredmény a fontos. Meg az, hogy ezúttal Gyimesi György is kellő önmérséklettel állt a kérdéshez. Eredeti javaslata ugyanis – tévedésből, vagy hozzá nem értésből – visszalépést jelentett volna. A képviselő javára írandó, nem zárkózott el az elől, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a Szövetség (akkor még az MKP) elnökével, Forró Krisztiánnal, és a párt jogi szakértőjével, Horony Ákossal.

Érveiket elfogadta, beleépítette a javaslatába, és ennek köszönhetően a törvény nem egy újabb fiaskó lett, hanem jelentős előrelépés. 

A törvény januártól lesz hatályos, a megvalósításától azonban még távolabb vagyunk, az államnak számos feladatot kell még megoldania. A többi rajtunk múlik, a politikai képviseleten, az önkormányzatokon, a civileken, s mindannyiunkon, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel, kérjük, ha kell, követeljük-e majd. Mert ha Pozsonyban nem is, de azontúl, a Csallóköz nyugati csücskétől a Bodrogköz keleti szegletéig kikerülhetnek a magyar táblák, hogy elhiggyük, itthon vagyunk, és lássa a világ, itt vagyunk!

Megjelent a Magyar7 43. számában

Megosztás
Címkék