2021. október 27., 12:15

Elmúlás és üdvözülés. Megjelent a Magyar7 43. száma

Mondhatnánk, a kétnyelvűség az otthonosságnak, a toleranciának a lenyomata, írja Molnár Judit, lapunk főszerkesztője Bratislavától Királyhelmecig című vezércikkében annak kapcsán, hogy a parlament rohamos gyorsasággal hagyta jóvá a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény módosítását, amely most táblatörvényként került be a köztudatba. De mi lehet ennek a hátterében? Erről is szól a cikk.

Magyar7 - 2021/43. - új borítókép

A témát viszi tovább Kolek Zsolt a Táblák és irányok című politikai összefoglalójában. Kitér a módosítás elfogadásának előzményeire, és arra is, hogy mikor lehet ebből valóság.

Magyar7 -2021/43. szám

Haják Szabó Mária azt írja külpolitikai jegyzetében, hogy pár évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy az Európai Parlament illegitimnek nevezi a lengyel alkotmánybíróságot. Most ez is megtörtént, ellenben a legutóbbi EU-csúcsértekezleten a vártnál kevesebb történt.

Nálunk még nem igazán, de másutt már elterjedtek a szociális vállalkozások, amelyek előnyeiről, és egy konkrét projektről ír Hervay Rozália. Matus Tibor Heti betli című írásában a hét néhány furcsa és vitatható gazdasági döntését veszi sorra.

Ha igaza van Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy túlélésünk záloga a barátság, és látjuk, mi folyik körülöttünk a világban, akkor nehezen magyarázható a szlovák állam viselkedése Magyarországgal és a felvidéki magyarokkal szemben, írja elemzésében Pomichal Krisztián. Vajon ez a logikája a nemzetállami keretek közt működő államnak, de az a semmibe vezet, vagy belátja, hogy az együttműködés a túlélést biztosító létszükséglet.

A korábban vázolt témát folytatja Száraz Dénes, aki szerint a kényes témákban csak magára számíthat a magyar közösség, különösen most, amikor sokan dolgoznak a V4-ek meggyengítésén és Magyarország választásokra készül. De milyen is az, amikor a magyar ellenzék készül a választásokra? Kik vettek részt az előválasztáson, mit adtak fel (és le) a korábban képviselt álláspontjukból és miért is beszélnek amerikai mintára megszervezett előválasztásról, ha már előre elosztották a lehetséges parlamenti helyeket, írja Fekete lovak és proletárbárók című helyzetértékelésében Kövesdi Károly.

Magyar7 -2021/43. szám

A kortárs művészetek templomának nevezett, két évtizedes múltra visszatekintő komáromi Limes Galéria igazgatójával, Farkas Veronikával beszélgetett a galéria közösségformáló szerepéről, nemes küldetéséről és a mögötte álló emberekről Szabó B. Renáta.

A Szent Koronát többször is ellopták, de az egyik legemlékezetesebb eset -amiről maga a tolvaj számol be- a 15. században történt. Erről olvashatnak a Leporolt históriák legújabb fejezetében Lacza Tihamér tollából.

Kérjetek, és adatik nektek! Működik. Persze jól kell tudni kérni. Pontosan kell meghatározni mi az, amire vágyunk. És hát azért tenni is kell érte. A sült galambra várakozás nem jó taktika, de azt is észre kell venni, ha már nem megy. Olyankor nem szégyen „fel-adni”. Fel, az ég felé, ott majd vagy megoldják, vagy nem. Ha nem, az egészet el kell engedni és valami mást találni, olvasható B. Vida Júlia Pici csodák című írásában.

Szereti ön Széphalmot? Ha nem, vagy nem ismeri, biztosan megszereti, ha elolvassa Somogyi Szilárd ottani látogatásáról szóló beszámolóját, ahol Kazinczy egykori gyümölcsöskertjében nem a magyar nyelvnek rendeztek be múzeumot, hanem a „Nyelvében él a nemzet” örökbecsű igazságának.

Magyar7 -2021/43. szám

Nem látni a fától az erdőt, írja Virsinszky Tamás annak kapcsán, hogy amióta aláírták a rimaszombati stratégiai ipari park megépítéséről szóló szerződést, a gazdasági minisztérium azóta lázasan keresi a befektetőket. Úgy tűnt találtak is egyet, egy német fafeldolgozót, de a beruházás körül túl sok a kérdőjel.

Magyar7 -2021/43. szám

Mesélő múlt, jövőt kereső jelen címmel olvasható Reczai Lilla beszámolója két érdekes kiállítás megnyitásáról. A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumba látható tárlat a legközelebbi nyelvrokonaink, a Nyugat-Szibériában, a Hanti-Mansi Autonóm Körzetben élő hantik és mansik életéről, kultúrájáról, valamint a Kelet-kutató Vámbéry Árminról Egy magyar dervis Közép-Ázsiában címmel nyílt kiállítás.

A Nemzeti Újrakezdés Program támogatásainak 15 százaléka Felvidékre jön, ezen belül a Lévai járás szervezetei sikeresen pályáztak, írja Kaszmán Zoltán.

A mátyusföldi magyarság otthonául szolgál a galántai Pázmány-ház, amely magyar kormányzati támogatással újult meg. Működtetője a Pázmány Péter Alapítvány, amely a mátyusföldi magyar közösség összefogásán és megtartásán fáradozik, olvasható Szomolay Andrea cikkében.

Egy másik épület is megújult, mégpedig Komárom legnagyobb magyar alapiskolája, az Eötvös.  Falai között minőségi szakmai munka folyik – ezt bizonyítják a versenyeken folyamatosan elért szép sikerei, írja Nagy-Miskó Ildikó.

A budapesti Központi Antikvárium 67 könyvet és 3 fotót ajándékozott a Márai Sándor Emlékkiállításnak, hogy méltó helyre kerüljenek, részei legyenek a Grosschmid család egykori kassai házában kialakított kiállításnak. Gazdagodik a gyűjtemény és eredeti helyükre kerülnek a könyvek, írja Fábián Gergő, miután ellátogatott az emlékkiállításra.

Magyar7 -2021/43. szám

„Isten hozta a múlt értékeire nyitott látogatót!” – így üdvözli vendégeit Ladóczki Vilmos, akinek gyermekkori álma volt a múzeum létrehozása. Rengeteg kutatómunka, idő, energia és adakozó barátok segítségével vált élővé a tájház, mely igazi turisztikai látványosság lett. Tíz év alatt több ezer látogató fordult meg itt. Csak idén 18 országból érkeztek érdeklődők, hogy elmerüljenek a régi idők értékei között, olvasható Agócs Szvorák Emese egyházasbásti riportjában.

Felföldi tájoló. Indul az ismeretterjesztő sorozat második évadja, amelyben az alkotók Sztruhár Izrael Diána és Sztruhár György televíziós műsorkészítők Korpás Árpád idegenvezető újabb településeket mutat be. A Felföldi tájoló most készülő részeinek premierje október 31-től, vasárnaponként 18 órától lesz hírportálunkon, a ma7.sk videócsatornáján. Erről ír Bokor Klára.

Szakall Kálmán (1876–1940) a Monarchia egyik legkiválóbb katonája volt, északkeleti országrészünk nagy hálával tartozik neki, mert sok emberéletet mentett meg, olvasható Virsinszky Tamás Aki szembe mert szállni Szamuelyvel című tudósításában.

Magát kezdte gyógyítani, majd másnak is adott a vitaminokban gazdag gyümölcslevekből. Fokozatosan bővítette vállalkozását, amely keresett termékeit részben a Baross Gábor-tervnek köszönhetően tudja gyártani. A vállalkozásról Molnár Gabriella ír (Nem csak) Fűben, fában orvosság… című riportjában.

Zupko Mária logopédus gyakorlati tapasztalatai alapján állítja, a beszédfejlődés a születés előtt 9 hónappal kezdődik. Vagyis beszélgetni a kell a születő élettel és a cseperedő gyermekkel.

Magyar7 -2021/43. szám

Kárpátaljára, a Felső Tisza-vidékre kalauzolja el olvasóinkat a Hazajáróban Kenyeres Oszkár. Hogy merre érnek el a szeretet csápjai, és milyen hasznos hobbi a horgolás, arról Nagy-Miskó Ildikó ír.

Egy gesztenyés-szilvás csodával, és egy marhahúsos étellel jelentkezik B. Szabó Csilla. Vas Gyula a MINI Clubman SD autót ajánlja olvasóink figyelmébe.

Magyar7 -2021/43. szám

Rajkovics György a sportpályákon eluralkodó vandalizmusról, Rajkovics Péter pedig a pekingi téli olimpia kapcsán arról ír, hogy vajon megvalósulhat-e a sportünnep oltás nélkül.

Magyar7 -2021/43. szám

A Magyar7 43. számában is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt. A templomokat bemutató sorozatunkban ezúttal a Szőgyéni Nagyboldogasszony-templom került lapunk hátsó borítójára.

Kellemes időtöltést, jó olvasást kívánunk lapunkhoz. És ne feledjék, ha még nem előfizetői a Magyar7-nek, a Felvidék egyetlen közéleti hetilapjának, meg is vásárolhatják, nem csupán a standokon, már a postahivatalokban is kapható.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!