2021. október 14., 08:15

Beneš szelleme

Szinte mindenkinek van egy fájó története a háború utáni évekből. Van, akinek szűkebb családjából, másoknak a tágabb rokonságból – a kiűzetés parancsáról, a bőröndökbe kényszerített, vagonokba zárt magyar sorsokról.

201604120854450.benesdekrety.jpg

Három emberöltőnyi idő sem tudta kitörölni kollektív emlékezetünkből, hogyan is lehetne feledni, ha máig rajtunk a bűnösök bélyege.

Hiábavalónak tűnik minden józan érv, hét és fél évtized nem volt elég, hogy megértessük a szlováksággal ennek a jogtalanságnak a súlyosságát.

Az sem éri el őket, hogy a dekrétumok máig hatnak, holott a közelmúltban két ügy, a pozsonyi körgyűrű alatti földterületek, és egy kelet-szlovákiai, Strasbourgot is megjárt per is bizonyította a nemzetiségalapú vagyonelkobzások tényét.

Időről időre ugyan fellángolnak a viták, de az álláspontok közeledése nélkül.

Ezt láttuk nyáron, Kövér László somorjai beszéde után, és a Szövetség megalakulásáról szóló híreket is ez keretezte. Ismét felszínre került a többségi nemzet minden frusztrációja, miközben nyilvánvaló, a meg nem értés és a merev elutasítás mögött milyen mély a tudatlanság.

Felkészültnek vélt értelmiségiek, újságírók sem tudják, mit jelentenek a magyarságnak a Beneš-dekrétumok. Megkockáztatom, a legtöbbeknek fogalmuk sincs arról, milyen jogfosztó rendeletekről van szó,

csak az elfuserált tankönyveikből és az állami propaganda alapján azt hiszik, szuverenitásuk sérülne, nemzeti érzékenységük csorbulna, ha a dekrétumok kérdését újranyitnák. Eklatáns példája volt ennek a Szövetség új elnökének, Forró Krisztiánnak egyik televíziós szereplése, ahol a műsorvezetőnek kérdések helyett mindössze kérdőre vonásra futotta, de maga a legegyszerűbb kérdésre – hány dekrétum van – sem tudta a választ. Vagyis beszélnek valamiről, amiről vajmi keveset tudnak, így azonban hogyan is értenék meg?

Ennél csak a szlovák külügyér álságosabb, amikor a politika felelősségét úgy rázza le magáról, mint kutya a vizet, és bebújik a történészek háta mögé,

azzal, hogy a vitás kérdéseket azoknak kell oldaniuk, akik politikailag nem motiváltak. Magyarul, söpörjük a szőnyeg alá, egyszer csak kihalnak, akiknek ez még fontos. Volt már történészekből álló bizottság, sokra nem mentünk vele, ők se egymással, még a közös történelemkönyv sem tudott megszületni. Így Ivan Korčok javaslata csupán alibista szemfényvesztés, viszont ismét villanhatott egyet, ő aztán nem ijed meg, ha a magyarokat kell regulázni.

Ezúttal azonban Korčok szintet lépett, nem csak a miniszteri iroda magányából üzent a hálás Facebook-népnek, Szijjártó Péterrel tartott találkozójakor adta át öt pontba szedett követeléseinek listáját, kormányzati szintre emelve ezzel a konfliktuspolitikát,

fityiszt mutatva az eddigi jó szlovák–magyar kapcsolatoknak. Mert zavarja őt, hogy a magyar állam komoly beruházásokat hajt végre Szlovákiában. Tegyük hozzá, a szlovák állam helyett!

A málladozó templomaink, rogyadozó műemlékeink, elhanyagolt óvodáink, a versenyhátrányban lévő déli régiók, a támogatás híján kiéheztetett vállalkozások bezzeg nem szúrják a szemét.

A magyar támogatásból felújított borsi kastély a szlovák idegenforgalmat lendíti fel, a bevételek a szlovák kasszába mennek. A termőföldeket félti, de a dánok mérhetetlen földvásárlását nem akadályoztatta, környezetet romboló disznófarmjaik se bűzlik neki. A templomok a szlovák híveket is szolgálják, a szépen felújított magyar óvodákban sem kevés a szlovák gyermek, mert az ő szüleik is a minőséget keresik, és a magyar pénzből megtámogatott vállalkozások is ide adóznak, a szlovák büdzsét gazdagítják.

De akkor mi is a gond? Netán az, hogy magyar állami támogatásából kapunk esélyt a túlélésre? Mert – mondjuk ki – a teljes lerohasztásunk és leépítésünk a cél?!

Kevés rendező elv van a szlovák politikában, a magyar kérdés az, soviniszta kirohanásokra és orbánozásra sokan kaphatók. Most legföljebb az a meglepő, hogy az óbégatók közé beállt Robert Fico is, holott a magyar támogatásrendszer a regnálása idején is működött. Egyszámjegyű népszerűségnél, ellenzéki padsorból üvöltve persze semmi sem drága. Ennél fontosabb, hogy kormányzati szinten mi várható? Csak annyi történt, hogy Korčok ismét önjáró üzemmódba kapcsolt? Igor Matovič konfliktust hárító reakciójából ezt is kiolvashatnánk, de a kormány másban sem kiszámítható, miért ebben lenne. Pillanatnyi érdekek szabják az irányvonalat.

Mindenesetre, a történtek jelzés a Szövetségnek is, nem lesz ez sétagalopp,

a magyar támogatáspolitika csak egyetlen ügy, a kollektív bűnösség bélyege, az alkotmányba vésett másodrendűségünk, az ellenünk ható megyerendszer… megannyi konfliktusforrás, amiben nehéz lesz a többséggel szót érteni. Több évtizedes mulasztásokat kell helyretennie a politikának, e nélkül nem lenne sok értelme. 

Megjelent a Magyar7 2021/41. számában.

Megosztás
Címkék