2023. május 9., 17:00

A Dunaszerdahely és Hegyéte közé tervezett gigantikus logisztikai centrum beruházója spekulációnak tekinti a projekt megkérdőjelezését

Ahogy arról április végén beszámoltunk, a Dunaszerdahely és Hegyéte mellé tervezett gigantikus logisztikai centrum beruházója, a Panattoni azzal fordult portálunkhoz, szeretnék elmondani saját álláspontjukat a tervek kapcsán kialakult vitáról. Az általunk feltett kérdéseket korábban publikáltuk, a vállalat illetékesei pedig meg is küldték válaszaikat. 

panattoni
Fotó: Panattoni Europe

Aki a beruházás 2020 nyara óta húzódó történetére kíváncsi, a legfontosabb cikkeket, vonatkozó információkat megtalálja írásunk alján. Hogy ne untassuk feleslegesen a tájékozottabb olvasókat, ebben a cikkünkben csak a Panattoni számára feltett kérdéseinket és az azokra érkezett válaszaikat ismertetjük.

Kíváncsiak voltunk például arra, hogy a vállalat illetékesei miként bukkantak rá a Hegyéte mellett található területre. Ők vették fel az önkormányzattal a kapcsolatot, vagy a falu kereste meg őket a beruházással?

Mint kiderült, a Panattoni egy erre szakosodott amerikai vállalatot, a  Colliers-t bízta meg azzal, hogy Dunaszerdahely környékén találjon nekik egy beruházásra alkalmas telket, amelyre felhúzhatnak egy 100-150 ezer négyzetméteres(!) csarnokot.

Csak a perspektíva kedvéért jegyezzük meg, ez nem csak Szlovákiában, Európában is az egyik legnagyobb hasonló csarnok lenne. Az európai rekorder Finnországban található, az INEX vállalat logisztikai centruma 190 ezer négyzetméteres.

A Panattoni válaszában azt írja, hosszas előkészítő munka előz meg egy-egy ilyen döntést. Külsős tanácsadó cégeket alkalmaznak, felderítik a telekviszonyokat, áttekintik a logisztikai és infrastrukturális lehetőséget és környezetvédelmi vizsgálatokat is folytatnak ilyenkor. Erre a hegyétei telkek esetében is sor került. Válaszukban azt hangsúlyozták, a centrum olyan telkeken épülhet meg, amelyek 2007 óta ipari zónaként szerepelnek a településrendezési tervben, köszönhetően a helyiek által megválasztott önkormányzatnak - írják.

Mint kiemelték, nem értik azokat a vádakat, hogy elhallgatták volna a beruházás tényét, hiszen törvényi kötelességüknek megfelelően értesítették a hatóságokat és az érintett önkormányzatokat, a nyilvánosság számára pedig külön tájékoztató honlapokat hoztak létre magyarul és szlovákul is.

Ahogy fentebb említettük, Európa egyik legnagyobb csarnoka épül(het) meg Hegyéte közelében, ahol a civilek tiltakozása mellett még a gyengén kiépített infrastruktúra is azt indokolná, máshol keressen boldogulást a Panattoni. Adódik a kérdés, miért esett a választás mégis a csallóközi falura?

A vállalat sajtóosztálya szerint nem igaz, hogy az ország legnagyobb, méretében az európai élvonalhoz tartozó centrum épül meg a Csallóközben. Ez az állítás azért érdekes, mert korábbi válaszukban ők maguk ismerik el, egy 100-150 ezer négyzetméteres épületet terveznek felhúzni, miközben a legnagyobb európai raktár 190 ezer négyzetméteres (az igaz, hogy Dániában tervben van egy ennél is nagyobb, 200-260 ezer négyzetméteres gigacsarnok megépítése). Azt írják, Szencen, Pozsonyban, Nagyszombat mellett és Nyitra közelében is nagyobb centrumok épültek meg az utóbbi években. Az talán igaz, hogy a központok teljes területe nagyobb lehet, mint a Hegyéte mellé tervezett beruházásé, de ha pusztán az adott csarnok méretét nézzük, abban a hegyétei ingatlan abszolút rekorder lehet.

A Panattoni sajtóosztálya reakciójában azt is kiemelte, cégük mindig nagy hangsúlyt fektetett a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra, nem lesz ez másként a hegyétei beruházásuknál sem.

A beruházás miatt érthető a helyiek tiltakozása. Hogyan tudnák megnyugtatni őket? Milyen konkrét intézkedéseket tervez a Panattoni, hogy a park működésével járó hatásokat (zaj, forgalom, környezetszennyezés) mérsékeljék?

A vállalat azt állítja, nem tudnak olyan "folyamatban lévő" tiltakozásokról, tüntetésekről, amelyeket le kellene csillapítani. "Ha bárkinek kérdései vannak a projekttel kapcsolatban, az teljesen legitim. Minden kérdést, amelyet a sajtó képviselőitől vagy a lakosságtól kaptunk, megválaszolunk, minden szükséges információ megtalálható az interneten" - írták.

A Panattoni kiemelte, értesültek arról is, hogy aláírásgyűjtés zajlik a projekt ellen. Beszéltek a Bindics Zsolt vezetésével szerveződő civilekkel és, mint állítják, törvényi kötelességeiken túl is tájékoztatták őket a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban.

A vállalat fontosnak tartotta kiemelni, hogy a projekttervek elkészítése során végig figyelembe vették az illetékes hatóságok és az érintett nyilvánosság kéréseit. 

A várható közlekedési terhelés kapcsán leszögezték, a felkínált megoldás szerint a centrumhoz vezető bekötőút "teljesen elkerülné" a lakóövezeteket, ráadásul az általuk kikért, akusztikai terheléssel foglalkozó vizsgálat úgy találta, a tervezett óvintézkedésekkel a környéken élőknek nem kell számítaniuk zajra. 

A beruházás megkezdése jó ideje húzódik, kíváncsiak voltunk hát arra is, mikor kezdődhetnek meg a munkálatok. 

A Panattoni illetékesei válaszukban azt írták, mivel a vonatkozó törvényi keretek mentén járnak el, az engedélyeztetési fázis zajlik. Jelenleg épp a járási környezetvédelmi hivatal állásfoglalására várnak. Azt ígérik, bármit is állapít meg a hivatal, az ajánlásokat elfogadják és megvalósítják majd. Ahogy korában megírtuk, a járási környezetvédelmi hivatal korábbi határozatát, miszerint a beruházás nem igényel teljes környezetvédelmi hatástanulmányt, az érintett civilek megtámadták. Az ügy a fellebbviteli szervhez, a kerületi környezetvédelmi hatósághoz került. Az ő döntésük, információnk szerint, néhány héten belül megszülethet.

A Panattoni válaszát kérdésünkre, miszerint az ügy elhúzódása új célterület keresésére ösztönözheti-e a vállalatot, érdemes szó szerint idézni.

Nem tudjuk, miből indul ki az a találgatás, hogy az ügy elhúzódna. Az általunk készítendő projekt minden törvényi előírásnak és a vonatkozó területrendezési tervnek is megfelel.

- írták, kiemelve, hogy a tulajdonjog érvényesítéséhez az is hozzá tartozik, hogy a telektulajdonos szabadon rendelkezzen arról, kinek adja el a földjét.

Apró érdekesség, hogy a Panattoni által kiszemelt földterület kizárólagos tulajdonosa az a Csekes Erika, aki a kilencvenes évek elején az FMK ismert háttérembere volt, Világi Oszkárral pedig közös ügyvédi irodát működtetett. 
Az egész folyamat bármiféle megkérdőjelezését spekulációnak tekintjük. Fontos, hogy az új projekteket a jövőre való tekintettel vitassák meg és alakítsák ki, de nem engedhetjük meg, hogy az egyes beruházókat feleslegesen zaklassák. (...) A külföldi befektetők közelről figyelik ezeket a folyamatokat." 

- közölte válaszában a Panattoni.

A vállalat sajtóosztálya korábban kifogásolta, hogy a sajtóban valótlan információk jelentek meg a beruházásról. Kíváncsiak voltunk arra, pontosan mire gondoltak. 

Szerintük hamis az az állítás, hogy a Panattoni alternatív javaslatot kapott volna a beruházás helyszínére vonatkozóan. Válaszukban azt írják, "kompetens szervtől" egyetlen olyan ajánlat sem érkezett, amely teljesítette volna előzetes elvárásaikat. Mint válaszukból kiderül, továbbra is ragaszkodnak az álláspontjukhoz, a beruházás "nem lesz negatív hatással" a környezetre és a környék lakosságának életminőségére. A válaszlevél végén a Panattoni illetékesei, igaz, burkoltan és finoman, de bírósági eljárással is megfenyegették szerkesztőségünket. Szerintük a "tendenciózus állítások", amelyek akár az általunk megkérdezett szereplőktől, akár szerkesztőségünktől érkeztek, a vállalat jó hírnevét sérthetik, így "törvényadta joguk keletkezhet" annak megvédésére.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.