2021. február 18., 12:00

Végre elstartolt a pedagógusok oltása is

Vakcinaszegény időkben nem kis fegyvertény, hogy az oltási stratégiában előbbre kerültek a pedagógusok, és néhány napja már meg is kezdődött az oltásuk. Ezt a legtöbb tanító nagy izgalommal várta, hiszen az oltás lehet a menlevél ahhoz, hogy minél előbb és minél nagyobb biztonságban állhassanak ki a katedrára. Elsőként az 55 évnél fiatalabbak kapják meg az AstraZeneca vakcináját. Összeállításunkban felvidéki pedagógusokat, iskolavezetőket kérdeztünk tapasztalataikról.

Fotó: TASR
A vakcina az egyetlen járható út

A pozsonyeperjesi alapiskola igazgatónője Varga Denisza portálunknak elmondta, hogy a kollégái számára minden szükséges linket és formanyomtatványt elküldött, de mindenki saját maga döntött arról, hogy beoltatja-e magát vagy sem.

,,Magam is az oltás mellett döntöttem, de mivel Dunaszerdahelyen sajnos nem alakítottak ki oltópontot, ezért kénytelenek voltunk három város – Nagyszombat, Nyitra vagy Pozsony – közül választani. A pozsonyi főrévi kórházat választottam, itt kaptam meg az első adag vakcinát, ahol nagyon kedves volt a személyzet. Az én szervezetem is valamiképpen reagált az oltóanyagra, lázam volt és fájtak az ízületeim, de ezek a tünetek hamar elmúltak. Huszonnyolc nap múlva kapom a második adagot, amiről sms-ben tájékoztatnak majd. Úgy vélem, hogy az oltás lehetőséget biztosít számunkra visszakapni a szabadságunkat” – osztja meg velünk élményeit.

Az iskola egyik pedagógusa, Boros Volner Erika is átesett az oltáson. Szintén Pozsonyban kapta meg a vakcinát, éppen Bálint-napkor. A kétórás várakozásra azonban nem volt felkészülve, ráadásul még pár formanyomtatványt is ki kellett tölteni a helyszínen (ezeket egyébként otthon is ki lehet nyomtatni).

A kollégák közül van, aki tart az egésztől. A szervezetem azonban jól reagált a vakcinára, fájt az oltás helye, az igaz, a lázam is felment, de semmi egyéb. Bízom a tudományban és számos orvos ismerősöm is azt állítja, hogy a vakcina az egyetlen járható út”

– summázza. (reczai)

Fél óra volt az egész

A mátyusföldi Galántai járásban a pedagógusok többsége érdeklődik az oltás iránt. Egy héttel ezelőtt még Dunaszerdahelyre is terveztek oltóközpontot, végül csak a nagyszombati központok kaptak engedélyt a nyitásra, így a járás pedagógusai a közeli nagyvárosba utaztak el beoltatni magukat. Regisztrálni egyelőre csak azoknak lehetett, akik óvodában, az alsó tagozaton vagy a középiskolák végzős osztályaiban végzik oktató-nevelő tevékenységüket. Az iskolák igazgatói és helyettesei szintén előnyben részesültek, hiszen nekik gyakran be kell menniük az intézménybe, munkájuk nagy része megkívánja a jelenléti formát. Portálunknak Sárkány Mónika, a vízkeleti alapiskola igazgatóhelyettese, a galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban is oktató tanár nyilatkozott.

„Vasárnap mi is elindultunk kolléganőimmel a minisztérium által szervezett oltásra. Ezt megelőzte az online regisztráció, ami pár perces történet volt. Lehetőségünk volt választani a helyszínek közül. Mivel Dunaszerdahelyen végül nem oltották a tanárokat, Nagyszombat lett az úticél. Az adott időpont – amit sms-ben kaptunk meg a regisztráció után – előtt érkeztünk bő fél órával a kórházhoz, ahol négy ponton volt kialakítva oltóközpont.”

Megörültünk, amikor kiderült, nem kell várni, nem veszik annyira szigorúan az időpontot. Odabent már volt pár kolléga, a nővérkék gyors tempóban, de nagyon kedvesen irányítottak mindenkit. Regisztráció, tájékoztatás, aláírás és irány a másik helyiség, ahol várt ránk az injekció. Utána rövid várakozás következett egy harmadik helyiségben, a biztonság kedvéért. Bő fél óra alatt végeztünk. Nem fájt, nem szúrt, nem volt senkinek semmi gondja”

– meséli Mónika.

Az este aztán kicsit máshogy alakult, ahogy tervezte. Felszökött a láza, hidegrázás, izomfájdalom jelentkezett nála, elég markánsan. Az oltás helye is fájdogált.

„Kiderült, három kolléganőm szerencsére könnyebben vészelte át ezeket az oltás utáni órákat. Kissé ugyan tartok a következő oltástól, amire 3-4 hét múlva kerül sor, de bízom benne, az már nem fog ilyen intenzíven hatni rám” – teszi hozzá. (szomolai)

Ha esetleg el is kapják a covidot, már gyengébb lefolyású lesz a betegség

A füleki II. Koháry István Alapiskolában eddig hatan kapták meg a védőoltást. Az oltás menetéről Kuzma Adrienn, igazgatóhelyettes tájékoztatta portálunkat. Elmondta, az oktatási minisztériumtól kaptak információt arról, hogy egyelőre azokat a pedagógusokat oltják be, akik napi kapcsolatban vannak a gyerekekkel, az iskolai oktatásban részt vesznek.

„Iskolánk esetében 14 alsótagozatos pedagógus, 5 nevelőnő, 3 asszisztens és az igazgató kaphatta meg az oltást. Őket két csoportra osztották. 18-tól 55 éves korig és 55 év fölöttiek. Mindkét csoport kapott egy linket, amin keresztül be tudtak jelentkezni. Ki lehetett választani a helyszínt, nekünk a legközelebbi Besztercebánya volt. Az első csoportból 16-an kaphatták volna meg a vakcinát, ebből hatan, 4 pedagógus, egy nevelőnő és az igazgató használta ki a lehetőséget. 55 év fölött hat kolléga jelentkezett volna, de egyelőre nincsen hely. Információink szerint, jövő héten lesz újra lehetőség jelentkezni” – részletezte.

Elmondta továbbá, hogy a besztercebányai kórházban fegyelmezetten, jól megszervezetten működött minden, az egészségügyi dolgozók kedvesek és készségesek voltak.

Itthonról kellett vinni egy igazolást arról, hogy az iskola alkalmazottai vagyunk, ott pedig az egészségügyi állapotunkról kellett kitölteni egy űrlapot. Az oltás gyorsan lezajlott. Három helyszínen oltottak egyszerre.”

„Felvilágosítottak, hogy mire lehet számítani, mennyire nyújt védettséget, milyen mellékhatásai vannak. Egyébként csak egy tűszúrást éreztünk, nem volt fájdalmas. Miután megkaptuk a védőoltást, egy helyiségben várakoztunk 15 percet és jöhettünk haza”– avatott be.

Tájékoztatták őket arról is, hogy körülbelül 28 nap múlva értesítik őket sms-ben, hogy mikor kaphatják meg a következő vakcinát. Kuzma Adrienn számára megnyugtató a tudat, hogy valamilyen védettséget már kaptak. Így, ha esetleg el is kapják a covidot, már gyengébb lefolyású lesz a betegség.

A felső tagozatosok oltásáról és arról, hogy Losoncon mikor kezdenek oltani, még nincs tudomásuk. Arról sem, hogy jövő héten, a tavaszi szünet után, milyen formában nyithatnak meg újra az intézmények. (szvorák)

A többi iskolai alkalmazottat is oltani kell!

Orosz István, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatója elmondta, hogy ők is megkapták a tájékoztató e-maileket az oktatásügyi minisztériumtól, s a tanárok egy része még múlt héten bejelentkezett az oltásra. A regisztrációhoz szükséges linket mindenki megkapta és maga döntheti el, hogy igényli-e az oltást vagy sem. Az intézmény igazgatója kiad egy igazolást arról, hogy az adott pedagógus megfelel az oltáshoz szükséges követelményeknek, majd innentől kezdve mindenki maga intézi a folyamatot.

A rimaszombati kórházban egyelőre csak az egészségügyi alkalmazottakat és a 75 év felettiek oltják Pfizer vakcinával, így a pedagógusoknak Besztercebányára (oda-vissza több mint 200 km-t) kell utazniuk az oltásért. Ott azonban olajozottan működik a dolog, mindenki pontosan, menetrend szerint, időre berendelve kapja meg a vakcinát tartalmazó injekciót – számolt be Orosz István, aki fejfájással, enyhe lázzal és erős izomfájdalommal járó tüneteket tapasztalt magán az oltás utáni napon.

„Ezt az áldozatot meg kell hozni azért, hogy ne fertőződhessünk meg és visszatérhessünk az iskolába. Persze a döntést mindenkinek magának kell meghoznia.”

Ami viszont nem tetszik ezzel az egésszel kapcsolatban, hogy nem oltják a nem pedagógusokat (takarítók, konyhai személyzet), pedig ugyanúgy részesei a működő iskolának. A konyhán a szakácsnők az ételeket kiadásánál szintén rengeteg gyerekkel kerülnek kapcsolatba, jó lenne, ha ők is jogosultak lennének a vakcinára. Itt tehát még mindig van egy üresjárat a rendszerben, amit ki kellene tölteni”

– mutat rá a Tompa Mihály Alapiskola igazgatója.

koronavírus vakcina oltás
Fotó: TASR

Tornaljáról a Kazinczy Ferencről elnevezett alapiskolából az igazgatónő, Nagy Katalin tudomása szerint eddig 3 pedagógus regisztrált oltásra, ők pénteken kapják meg az első adagot. Többen vannak, akik már szintén regisztrálni szerettek volna, de mivel a besztercebányai és kassai oltópontokon erre a hétre már nem volt több szabad hely, így nekik figyelniük kell, hogy mikor szabadul fel megfelelő időpont.

Nagy Katalin elmondása szerint a tornaljai pedagógusok nagy része nem utasítja el az oltást, csak ódzkodnak attól, hogy ebben a hideg időjárásban ilyen messzire kelljen utazni érte, így inkább kivárnak, hátha beindul az oltás a járási központokban, Rimaszombatban, Rozsnyón vagy Losoncon. (virsinszky) 

Kicsit messze kellett utazni, de az oltás flottul ment

A királyhelmeci Helmeczy Mihály Alapiskolából két alsó tagozatos pedagógus van már túl az első oltáson. Gáspár Kornélia számolt be oltásélményéről.

Az iskola e-mailben értesült a vakcináció lehetőségéről, amelyre három héten át mindig csütörtök estétől lehet regisztrálni, és mindig kizárólag hétvégén zajlik.

Az oltást a bodrogközi pedagógusok is Kassán, a L.Pasteur Kórházban kaphatják meg, tehát oda-vissza 180 kilométert kell utazniuk, amit majd még meg kell ismételniük.

Hogy az utazás árát téríti-e valaki számukra, arról nincs információjuk.

A két pedagógus pénteken regisztrált, és hamarosan sms-ben meg is kapták a másnap délelőttre szóló időpontot. Az iskola igazgatójától igazolást vittek arról, hogy a tantestület tagjai. Másnap vonattal a helyszínre utaztak, ahol nagyon flottul ment minden, pontosan abban az időpontban kapták az injekciót, amelyet az sms-ben jeleztek számukra. A szervezettség tökéletesen működött. Közvetlenül az oltás után nem éreztek semmit, az első tünetek este jelentkeztek: láz, izomfájdalom, levertség, hidegrázás, étvágytalanság formájában. Hasonlított mindez egy influenzás megbetegedéshez. Azóta már 3 nap eltelt, sokkal jobban vannak, de még mindig érzik a levertséget. Ezért kicsit tartanak a második adagtól. (zsebik)

Amint ez országos helyzetképünkből is kiderül, amire pedagógusaink már régóta vártak, az valósággá vált. Fokozatosan valamennyien megkaphatják az oltást, ami már ez első adag után bizonyos fokú védelmet nyújt a koronavírus ellen. Vagyis, ha a tavaszi szüneteket követően végre megnyílhatnak az iskolák, már nem kell attól rettegniük, hogy valamelyik diáktól vagy egymástól elkapják a fertőzést, s emiatt esetleg hetekre kiesnek a tanítási folyamatból. Reméljük, mielőbb sor kerülhet a nem pedagógiai alkalmazottak oltására is, hiszen nélkülük egyetlen oktatási intézmény sem tudna működni, az ő védelmük is fontos. Nagy könnyebbség lenne, ha az oltásra a járásközpontokban is lehetőség nyílna és nem kellene olyan messzire utazni érte.

Megosztás
Címkék