Importtejben-vajban fürödhetünk
Évtizedekig hozzátartoztak a vidéki utcaképhez a hajnalban az egységes földműves szövetkezet istállói felé bicikliző fejők. Gyakran még a helyi boltos is korábban bement, hogy a hazafelé kerekezők – szigorúan nem a bejárat, hanem a raktár felőli oldalon –, letámasztva kerékpárjaikat, lemoshassák az istálló garatjukba ragadt porát. Ma már robot fej, a tejágazat mégis problémákkal küzd.
Főként a középgeneráción túli, idősebb gazdálkodókkal, agrárpiaci szereplőkkel beszélgetve – akik még pályájuk kezdetén, vagy annak delelőjén megélték az egységes földműves szövetkezetek utolsó korszakát, amikor a kollektivizáció erőszakos mivolta már félmúlttá vált, és ez a berendezkedés tételeződött normálisként –, alakulhat ki az emberben az a vélekedés, hogy "régen minden jobb volt", legalábbis ami az élelmiszer-ágazatot illeti.
Magyar térfélen talán nem kapott kellő sajtófigyelmet a Milan Rastislav Štefánik Konzervatív Intézet közelmúltbeli kiadványa, mely az államszocializmusnak egyes, napjainkban is aktívan továbbélő mítoszait hivatott lerombolni. Az egyik ilyen, magát makacsul tartó tézis, hogy az élelmiszerek jobb minőségűek és egészségesebbek voltak, Csehszlovákia pedig önellátó volt volt élelmiszerből.
Egy 2018-as, reprezentatív mintán készített – tehát a rendszerváltás után születettek szegmensét is tartalmazó – FOCUS-felmérés szerint a megkérdezettek 71 százaléka vélekedik úgy, hogy a szocializmus idején az élelmiszerek jobb minőségűek és biztonságosabbak voltak, mint jelenleg.
Közép-Európában az elmúlt bő kétszáz évben éhínségek leginkább az olyan kataklizmák idején voltak, mint a kolerajárvány vagy a világháborúk, egyébként a régió mezőgazdasága összességében tudta biztosítani az élelmiszer-ellátást.
A szovjet mintára térségünkre kényszerített kollektív mezőgazdaság számos sebből vérzett. Egyrészt erőszakos voltával tartósan traumatizált egy generációt, megfosztott egy réteget az önellátás évszázadokig fennálló lehetőségétől, felszámolt, vagy legalábbis négy évtizedre kivont a forgalomból egy életformát. Mindennek társadalom-lélektani vetületeit is érdemes lenne vizsgálat tárgyává tenni, ám szorítkozzunk most csak a szorosan mezőgazdasági problematikára.
A hetvenes években egy hektár termőföldre a szocialista Csehszlovákiában ötször annyi műtrágyát használtak fel, mint a "hanyatló Nyugaton", Franciaországban. Ami a ma sokat kárhoztatott növényvédő szereket illeti, felhasználásuk a jelenlegi kétszeres volt. Részben emiatt a nitrátoknak veszélyesen magas volt a koncentrációja a zöldségekben. Arra még a mai negyvenesek is emlékezhetnek, hogy déligyümölcsöt leginkább csak karácsony előtt lehetett vásárolni. Az alapélelmiszerek – minőségtől függetlenül – nagy mennyiségben való biztosításával pedig a rendszer működtetői az egyéb területeken tapasztalható hiányról próbálták elvonni a figyelmet.
E sorok írójának nagyapja, és számos rokona vasutas volt Kelet-Szlovákiában. Így számomra a tiszacsernői átrakodó állomás nemcsak egy tankönyvi példa volt a létező szocializmus működésére, hanem a nyári szünetek idején mindennapos beszédtéma is. Azt azonban csak később tudtam meg, hogy az átrakodás közben a testvéri Szovjetunióból érkező hús gyakran kiolvadt. Ettől még nem küldték égetőműbe, visszafagyasztották, és ment a kiskereskedelembe...
A tejágazatban sem volt annyira rózsás a helyzet, mint az utólag tűnik. Akkoriban nem volt szabad ezen (hangosan) gondolkodni, mára pedig megszoktuk, de a szocializmusban – a 20. század hetvenes éveitől – a margarin (kikényszerített) térhódítása, valamint a vajkrémek elterjedése éppen a vaj, illetve az élelmiszer-ipari alapanyagként szolgáló tejzsír hiánya miatt történhetett meg.
A rendszerváltás óta a tehéntej fogyasztása az akkori mennyiség kétötödére csökkent. Csökkent a fejőstehenek száma is, viszont a jelenlegi tehenek több tejet adnak, mint a korábbiak, így a tejtermelés csökkenése nem a tehenek számának csökkenésével arányos.
Míg 2002-ben a hazai tejtermelő ágazat mintegy húsz százalékkal tudott a hazai szükségletnél több tejet termelni, addig 2022-re már csak az ország tejszükségletének 76 százalékát tudta biztosítani. Míg húsz éve 1,2 millió tonna tehéntejet termeltünk, addig tavaly már csak mintegy 930 ezer tonnát. Viszont ennek közel a fele, mintegy 454 ezer tonna exportra kerül. A tejfogyasztás a két évtizeddel ezelőtti évi 854 ezer tonnáról több mint egymillióra nőtt. A hiányzó tejmennyiséggel sorrendben Csehország – innen az import mintegy fele –, Magyarország, Lengyelország, Németország és Ausztria "segíti ki" Szlovákiát. A Statisztikai Hivatal adatai szerint a kiskereskedelmi egységek polcain a hazai tej aránya 65 százalékra csökkent, azaz két doboz tejből egy külföldi, miközben az itthon termelt tej fele külföldre megy…
2002-ben egy kilogramm tejet 9,27 koronáért vásároltak fel a termelőktől, segítünk, ez akkori árfolyam mellett 22 cent. 2021 decemberében a tej felvásárlási ára literenként 32 cent, 2022 decemberében viszont már 52 cent volt.
Ami pedig a tej fogyasztói árát illeti, a rendszerváltás előtt a kék tej 2, a piros 3 koronába került, 2002-ben egy liter tejért átlag 17,75 koronát kellett adnunk, tavaly a tej átlagára 92 cent volt, idén ennél is magasabb. Ebben már benne van a boltok árrése, a szállítás, a csomagolóanyagok, a marketing, a munkabér, a tejüzem fenntartásának és karbantartásának költsége is, így értelmezhető haszonról nehéz beszélni, pedig a tejüzem sem jótékonysági intézmény, a mezőgazdaság szavunk gazdaság utótagja is arra utal, hogy a termelésnek valahol rentábilisnak kell lenni.
Az Európai Unióban hozzávetőleg 20 millió fejőstehenet tartanak. Szlovákiában, 2021-es adat szerint 119,5 ezer fejőstehenet tartottak, míg 2002-ben 240,4 ezret, 1989-ben pedig 559 ezret. Az állomány tehát durván az ötödére csökkent.
Ma már legfeljebb ha háztájiban fejnek kézzel, de ott sem jellemző, a fejőgépek pedig villanyra mennek. Az állattenyésztésben nemhogy ünnepnap, hétvége sincs, a tehenet minden nap meg kell fejni, így a mezőgazdaságban a munkaerő is drága, Szlovákiában pedig élen jár az EU-ban a járulékterhek mértéke terén. Így a tejtermelés egyre kevésbé tekinthető rentábilisnek hosszútávon. Rövidtávon pedig a tavalyi, aszályos nyár miatti takarmányár-növekedés is felfelé viszi az árat. Happy end nincs.
Megjelent a MAGYAR7 16. számában.
