A magyar iskoláknak köszönhetem a hivatásomat

Az írónőnek eddig öt gyermekeknek és négy felnőtteknek szóló kötete jelent meg, egy pedig megjelenés előtt áll, szintén a felnőtt olvasóknak készült. Jakubecz Mártát az írásról, a tanításról, az identitásról és a magyar gyökerekhez való ragaszkodásról kérdeztük.

Hogyan befolyásolták a gyermekkori élmények, emlékek az írói én megszületését, mikor kezdett el írni?

A gyermekkor meghatározó szerepét valamennyien érezzük az életünkben, s ez fokozottan érvényes egy-egy írói életpályára. Gyermekkorom boldog és kiegyensúlyozott volt, szüleim, akik több mint hat évtizede élnek harmonikus házasságban, mindig arra tanítottak engem és a nővéremet, hogy az emberi életben a legfontosabb a szeretet. Láttam a valóságban, mit jelent áldozatot hozni, s azt is, hogyan dolgozhatunk fel egy-egy kudarcot vagy tragédiát. Szüleim élete küzdelmes volt, de a hétköznapok békéjének értéke egy életre belém ivódott. Kisgyermekkoromtól festettem és írtam, alapiskolás koromtól az érettségiig naplót vezettem. Középiskolásként iskolaújságot szerkesztettem, de publikálni csak később, cseperedő gyermekeim mellett kezdtem, a ’90-es években számos hazai és anyaországi lapban (Remény, Katedra, Új Ember stb.), eddig több mint 700 cikkem jelent meg különféle műfajokban. Írásaim központi témája a szeretet, és annak megélési módjai.

Eddig öt gyermekkönyve jelent meg.

Gyermekkönyveim között négy állatmese található – a Cincogi-trilógia és annak egy új, átdolgozott, magyarországi kiadása –, valamint egy meseregény. A Cincogi-könyvek állatmesék, humorosak, szórakoztatóak, emellett keresztény mesekönyveknek számítanak, hiszen a hitre, Istenre, a jóságra és az ünnepek fényére irányítják a gyermekek figyelmét. A Pünkösdi utazás című meseregényemben (AB-ART, 2011) a legszebb bibliai történeteket mai ifjúsági regénybe építettem oly módon, hogy a főhős álmában részesévé váljon a történeteknek.

A felnőtteknek szóló könyvek közül szóljunk a „Tetten ért” kegyelem című kötetről, amelynek most zajlanak a bemutatói. Milyen a visszhangja, hogyan fogadta a közönség?

A könyv első, ünnepi bemutatója 2018. október 19-én volt a szülőfalumban, Alsószeliben, ahol Albán József, a Remény hetilap főszerkesztő-helyettese mutatta be. A könyv ízelítőt nyújt a Csendkóstoló rovatomban megjelent írásaimból. Három éve van önálló rovatom a hetilapban, ahol lírai jellegű pillanatfelvételeket írok mindarról, amit magam körül és magamban észlelek – afféle barangolásokat a csendben. Mára már kialakult az olvasótáborom, ennélfogva nagyon pozitív a kötet fogadtatása. A visszajelzések alapján írásaimban azt kedvelik az olvasók, hogy tovább tudják gondolni az általam felvetett témákat. Ez is a rejtett szerzői szándékom, hiszen a felnőtteknek szóló könyveimben szereplő írások nem lezárt egységek, mindenki a saját lelkivilágán szűrheti át azokat, s viheti tovább a fonalat. Könyveim tehát olyanoknak ajánlható, akiknek fontos a csend, belső lelki tájaink felfedezése. Az ifjabb generációt is foglalkoztatja a gyökerek, önmagunk és lelki békénk keresése.

Milyen szerepük volt a magyar iskoláknak abban, hogy sikeres íróvá, tanárrá, nemzedékek nevelőjévé vált?

Csak az anyanyelvemen lehetek igazán én, mondja egyik kedvenc íróm, Kosztolányi. Ezt naponta tudatosítanunk kell. A magyar iskoláknak köszönhetem, hogy kettős hivatásomat megtaláltam: pedagógus és író vagyok, s ez az egység számomra természetes. Mindkettő önkifejezési forma: akár a leírt, akár az iskolában kimondott szavakkal formálni, alkotni tudok. Egyértelmű, hogy tanárként a nemzeti identitástudat és a gyökerek erősítése számomra az elsődleges. Arra nevelem a rám bízottakat, hogy később minden körülmények között vállalják nemzeti hovatartozásukat, ugyanígy a hitüket, valamint családjuk és régiójuk értékeit.

A szülőknél gyakran jelen van a félelem, hogy a gyermek magyar iskolában nem tanul meg szlovákul, és a későbbiekben hátrányok érhetik. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

Kiegyensúlyozott, boldog és sikeres emberekké csak azáltal válhatunk, ha a gyökerek megtartanak, másképp elvisz a szél, válságba jutunk. Az én szememben az a magyar, aki a gyermekét magyar iskolába íratja. Ez a választás nem jelent hátrányt, inkább sok előnyt. Szlovákul előbb-utóbb mindenki megtanul, erre szükségünk van, hiszen államnyelvről van szó.

A szülők félelme indokolatlan, annak ellenére, hogy tudjuk: vannak létező problémák a szlovák nyelv oktatása terén, ez egy külön cikk témája lehet. Szakmai berkekben régóta zajlanak tárgyalások erről, s tudjuk, hogy a szlovák nyelvet idegen nyelvként kellene oktatni. Ez a valóságban sajnos még várat magára, hiszen a tankönyveink nyelvtani tananyaggal vannak teletömve, miközben a kommunikációra kellene összpontosítani. A Tesztelés 9-ben, a középiskolai felvételiken az alapiskolát befejező tanulóktól viszont mindent kérnek, a teljes szlovák nyelvtant, tehát nincs mód csak a társalgásra fókuszálni. A szülők látványos, gyors eredményt várnak el tőlük, ők nem látnak bele a gondok forrásába. Remélhetőleg hamarosan megszületik végre a szlovák nyelv tanításának teljes körű reformja a magyar iskolákban.

Pusztán a szlovák nyelv elsajátítása miatt beíratni a magyar gyermeket szlovák iskolába igen helytelen a gyermek egészséges lelkivilágára nézve, a kisebbségi létünk szempontjából pedig egyenesen önfeladás. Hány és hány egyetemet végzett van közöttünk, akik mindnyájan magyar óvodába, alap- és középiskolába jártunk, s mégis kitűnő eredményekkel végeztünk később a szlovák egyetemeken?! Ezek kézenfekvő indokok a magyar iskola melletti döntésre. A szívünkre és a komoly észérvekre egyaránt hallgassunk! A szívünkre, mert magyarok vagyunk, és a gyermekeinknek meg kell ismerniük a magyar irodalmat és kultúrát. A tét hatalmas!

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/13. számában)