A nagy osztozkodás
Nem az a Nap süt az égen
A betolakodó már a kertünkben?
Gyarmati Andrea, kimagasló eredményeinek köszönhetően, több évtizede a magyar úszósport egyik legendája.
Kémiáról, tudománytörténetről, újságírásról és még sok minden másról kérdeztük Gyurcsó István-díjjal kitüntetett kollégánkat.
A két háborús év mérlegéről és a kilátásokról Stier Gábor külpolitikai szakírót, a Moszkvatér portál alapító főszerkesztőjét kérdeztük.
Az európai intézmények nem veszik komolyan a jogállamiságot, az csak egy eszköz a szuverenitásukat megőrizni óhajtó és saját véleménnyel rendelkező országok zsarolására.
Nemrég Magyar Örökség Díjat kapott a kassai Kazinczy Napok. Ennek apropóján beszélgettünk a több mint fél évszázados múltra visszatekintő rendezvény szakmai szervezőjével, Duncsák Máriával, a Csemadok Kassai Városi Választmányának az alelnökével.
Az Európai Unió az elmúlt években folyamatosan gyengült, teret vesztett a világgazdaságban, nem tudott lábra kapni az önvédelmi képesség megteremtésében.
Magyar szempontból az a legnagyobb tétje, hogy hosszabb kihagyás után ismét legyen egy releváns magyar képviselet a törvényhozásban
Svédország a napóleoni háborúk óta a "nagyhatalmak közötti egyensúly politikáját" folytatta, amely több mint 200 évig jól működött, de "Oroszország brutális ukrajnai háborúja" kikényszerítette, hogy ezt felülvizsgálják.
Novák Katalin attól tart, hogy a katonai támogatás még inkább felszítja a háború lángját.
A Magyar Fórum visszatáncolásának lehetséges okairól és várható következményeiről kérdeztük Berényi Józsefet.
Mindenképpen kompromisszumot kell kötni ahhoz, hogy béke, de legalábbis fegyverszünet legyen.
Interjú Arany János költészetéről, a magyar nyelv kultúrameghatározó szerepéről és arról, hol van Magyarország helye az európai Nap alatt?
"Ma a legnagyobb baj Brüsszellel és a nyugat-európai országok többségével, hogy bár sokat beszélnek toleranciáról, de alapvetően intoleránsak, nem képesek a sajátjuktól eltérő társadalmi fejlődést elfogadni."
A fiatal építészmérnök, Bohák Dorottya úgy tekint magára ebben a kissé férfias szakmában, mint egy műszaki gondolkodással megáldott, művészeteket kedvelő tervezőre.
Meg tudtunk teremteni egy olyan színházi formát, műfajt, amelyik elementáris erővel hat a gyerekekre, és akik nyitott szívvel fogadják be a mesét.
Diplomata: Senki sem hibáztatja őket, mégis nyíltan hazudnak. Ez pusztítóbb, mint a rakéta.
Negyvenkilenc évesen döntött úgy, a Szentlélek hívásának engedve papnak áll.
Interjú a komáromi Kristóf Réka operaénekessel, a Harmónia-díj 2022-es birtokosával
A kisebbségvédelmi uniós stratégia megvalósítása, valamint egy nyelvi sokszínűség központ felállítása nem fájt volna túlságosan a Bizottságnak.
Tegyük már fel végre a kérdést, mi Oroszország célja ezzel a háborúval?
Az Izraelben élő biztonságpolitikai szakértővel készült nagyinterjúnkban szélesebb perspektívába helyezzük a háborút és annak következményeit.
Szathmáry Zsuzsannával, a Barsi Egyházmegye lelkipásztorával, mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk.
"Az álmaink és a realitás között nyílt egy olló, ez vágja most ketté Ukrajnát!" Robert C. Castellel beszélgettünk.
Hová fokozódhat Putyin atomfenyegetése? Milyen reális(!) céljai lehetnek az orosz hadseregnek Ukrajnában? Miért stratégiai fontosságú ebben a háborúban a Duna egyik ága? És még sok más érdekesség...