2021. október 3., 08:58

Nehezen épülnek a szlovákiai utak

Dél-Szlovákia infrastrukturális fejlesztése a rendszerváltozás óta meghatározó témája a felvidéki politikának, mivel a nagyobb beruházások általában a magyarlakta vidéket északról kerülték el. Az R7-es gyorsforgalmi út fényes kivétel a sötétségben, de ennek építése körül is számos kihívással kellett szembenézni.

R7-es - utak

Tény, hogy a gazdasági fejlődés kulcskérdése a régió infrastrukturális felkészültsége, méghozzá elsősorban az úthálózat állapota. Ezen a téren pedig Somorjától Nagykaposig jócskán volna mit javítani még 2021-ben is. Másrészt azzal is szembe kell néznünk, hogy ahol javulnak a gazdasági lehetőségek a nagyobb befektetések miatt, ott a munkahelyek számának emelkedése elindítja az országon belüli migrációt, vagyis többen települnek a környékre.

Ezt látjuk Szenc, Galánta, Vágsellye környékén, de a folyamat Dunaszerdahelyen is megfigyelhető, igaz, kisebb mértékben. Mindez a nemzetiségi összetételre is hatással van, általában a magyar kisebbség csökkenésével jár együtt.

Ettől függetlenül nem az utak vagy éppen az ipari fejlesztés megállítása jelenti a magyarság megmaradásának kulcsát, annak sokkal összetettebb a megoldása.

A főváros elérhető közelségben

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb projektje a déli régió szempontjából Csallóköz összekötése a fővárossal. Igaz, az R7-es gyorsforgalmi út nem feltétlenül a tömbmagyarság számára jelentette a legnagyobb segítséget, hiszen egyelőre csak Egyházgelléig készült el az út. Elsősorban tehát a Felső-Csallóközben élőknek nyújtott segítséget, ahol sok a fővárosból kiköltözött, immár szlovák lakos. Nemzetiségtől függetlenül viszont segítséget jelenthet a bejutásban, s a községeken áthaladó forgalmat is csökkentette.

Az átadás napja

A hétvégén fontos szakaszához ért volna az R7-es projekt, de nem így lett. Eddig csak a főváros pereméig lehetett rajta eljutni, és így igazából nem oldotta meg a dugók kérdését. A tervek szerint viszont most megnyitották volna a szélesebb belvárosig, vagyis a Kikötői hídig elkészült szakaszt is. Nem így lett, s lapzártánkkor úgy tűnik, a D4-es át nem adott szakaszaival együtt ezt a részt is majd csak az következő hetekben, ígéretek szerint október elején veheti használatba a lakosság.

Az állam, mint már annyiszor, most is mossa kezeit. A spanyol–osztrák konzorcium, amely a kivitelezésért felelős, állítólag nem szerezte be a szükséges engedélyeket.

Andrej Doležal közlekedésügyi miniszter közölte a sajtóval, hogy a kivitelezéséért felelős Zero Bypass társaságon múlik, mikor milyen szakaszt nyitnak meg. A tárcavezető egyúttal kissé alibista módon hozzátette, számára a közlekedés biztonsága az elsőrendű.

R7-es - utak

Nem meglepő, hogy nem vállalta a felelősséget az ügyben, ahogy azt már a jelenlegi kormánytól más kérdésekben is megszokhattuk. Egyébként is kellemetlen kérdésről van szó, hiszen vasárnap több szakaszt is át kellett volna adni, végül az Oroszvár–Kötészer közti szakaszt, s az új, 3 kilométeres Ártéri hidat adták csak át. Mindkettő fontos szerepet játszik majd a főváros és az Ausztria felé zajló közlekedés tekintetében, de még nyilvánvalóbbá vált, hogy az országnak komoly gondja van a kivitelezővel.

Problémás kivitelezés

A határidők folyamatosan tolódnak. Amikor a miniszter néhány hete kijelentette, hogy reményei szerint szeptember utolsó vasárnapjára sikerül a kivitelezőnek kiküszöbölnie a hiányosságokat és végre átadhatják az utat, sejteni lehetett, hogy a dolog a vártnál is nehézkesebb lesz.

Tegyük hozzá, a konzorciummal már eddig is akadt jócskán gond, hiszen felmerült annak gyanúja is, hogy oda nem illő anyagokat épített be az út alapjába, de más visszaélésekkel kapcsolatos gyanúról is cikkezett a média.

Doležal védelmében elmondhatjuk, komoly problémákat örökölt a minisztériumban. De ahogy a Komárom–Dunaszerdahely–Pozsony közti vasúti közlekedés kapcsán is csak félmegoldásokat tudott elérni, a Pozsonyt érintő útszakaszoknál ugyanez a helyzet.

Azt még akár el is hisszük neki, hogy a már elkészült szakaszoknál a bonyolult útjelzések lefestése több időt vesz igénybe (mert több útszakasz keresztezi egymást), de ugye erre nem az átadás előtt két nappal jöttek rá. Pénteken derült ki ugyanis, hogy a nagy átadásból csak kisebb lesz.

Még drágábban

A D4-es körgyűrű létfontosságú a fővárosi közlekedés szempontjából, hogy csak azok haladjanak át a városon, akik ott meg is akarnak állni. Az Ausztria és Magyarország felé közlekedők pedig kikerülhetnék Pozsonyt, s ezzel mindenki jól járna.

A D1-es és D4-es közti kulcsfontosságú kereszteződés ebből a szempontból nagyon fontos lett volna, de annak elkészülte a jelenlegi állás szerint legalább három, de valószínűbb, hogy újabb öt évet vesz majd igénybe.

R7-es - utak

A közbeszerzést kiírták a közelmúltban, de a múlt héten tartott szakmai egyeztetés után minden érintett szereplő elmondta, a folyamat hosszúsága miatt az építkezés leghamarabb jövőre kezdődhetne el. Tegyük hozzá, drágábban. A Nemzeti Autópálya-kezelő Vállalat (NDS) jelezte, az emelkedő építőanyagárak miatt 40 millió eurós plusz költségek merültek fel a kivitelező vállalat részéről.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/39. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.