Salvini szavait közel egymillióan hallgatták egyenesben az interneten.
Kassán a főpolgármesteri posztért nyolcan szállnak ringbe.
A TA3 hírtelevízió Politikában című vitaműsorának a vendégei Boris Kollár (Sme rodina) és Robert Fico (Smer) voltak.
A pártok a tengerpartokon és hegyekben pihenő olaszok között kezdték el választási kampányukat.
Áprilisban nemcsak Magyaroroszág választ, hanem Franciaország is.
Tíz új párt alakul az őszi helyhatósági és megyei választásokig.
Közösségi oldalán szombaton a magyar diplomácia vezetője Zelenszkijről azt írta: ő Ukrajna elnöke, természetes, hogy neki Ukrajna és az ukrán emberek érdeke az első.
A legújabb közvélemény-kutatás szerint a két baloldali párt végezne az első és második helyen.
Az Adásidő vendége Matyi Tamás, a XXI. Század Intézet elemzője.
A pártok vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy a régiókban közösen erősek tudnak lenni.
Miloš Zeman cseh államfőt szombaton kiengedik a prágai katonai kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt.
Bulgáriában megkezdődtek az általános választások.
A szoros eredmények alapján várhatóan ismét patthelyzet alakulhat ki, és egyik oldal sem lesz képes kormányt felállítani,
Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament szerdán Florin Citu miniszterelnök jobbközép koalíciós kormányának.
Ez az AKO ügynökség felmérésének eredményeiből derül ki, melyet 1000 válaszadó bevonásával végeztek el december 17. és 19. között.
A párt éppen élőben közvetítette társelnöke, Billy Te Kahika egyik beszédét, amikor a Facebook letiltotta a fiókját.
Valamivel alacsonyabb a részvétel a szerbiai parlamenti választásokon, mint négy éve, aminek hátterében az esős idő, a koronavírus-járvány miatti félelem, de az ellenzéki pártok bojkottfelhívása is állhat.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap hét órakor Szerbiában, ezzel megkezdődtek a háromszintű választások a nyugat-balkáni országban.
Harmincezerre tehető azon felvidéki magyarok száma, akik külföldről szavazhatnak majd februárban.
A költséghatékonyságra hivatkoznak.