Eme kétrészes már-már homéroszi élményeposzban az ínycsiklandozó hellén világ egy szeletét, pontosabban Attika déli részét és a hatalmas Athént fogjuk sirtaki táncmozdulatokkal végigjárni.
Ahogy a bihari hegyek szorító öleléséből megszabadulva a Fekete-Körös átalakul, „El nem sodort magyar falvak” kísérik a folyó útját, s ellenállva a történelem árjainak, makacsul tartják magukat.
Oh, a bűbájos Prizren, a puskaporos Kosovska Mitrovica, a szerb központi identitást képező középkori kolostorok, bazárok, gasztronómia és még sorolhatnám napestig.
Misztikus volt a legendák földjén. Már csak Van Helsing és szerzetes barátja hiányzott az összkép végett, aki Drakula grófot jött volna levadászni. Egyikkel sem találkoztunk, helyettük az egykori szászok központját ismertük meg.
Szívmelengető látvány tárul elénk, a táj és a természet harmóniája, mely az embert pozitív energiákkal tölti fel. Legyél keresztény, vagy sem, Csíksomlyót minden magyarnak életében legalább egyszer látni kell.
A haditerv így nézett ki: Útközben Szerbia fővárosa felé Újvidéken álltunk meg egy fél napra, majd visszafelé Szabadka és Palics következett.
Tisztelt olvasók, öveket tessék becsatolni. Szökjünk le a horvátokhoz egy kis kulturális banzájra.
Az Oszmán Birodalom a 15. századtól egyre inkább igyekezett kiterjeszteni hatalmát Európa keresztény országaira is.
Mi, magyarok az elmúlt évszázadokban nem arról voltunk híresek, hogy felfedező tengeri utazásokon vettünk volna részt.
