Mély kátyúkat és megrongálódott útszéleket javítanak Taksony főútján, ahol a munkálatok miatt november 6-án estig nehezebb áthaladásra kell számítani.
Soóky Marián fontosnak tartja, Nagymegyer milyen úton halad tovább, de lényeges az is, hogy ezt az utat honnan kezdte meg, és négy év alatt hova jutott.
Bátorkeszi egykor mezőváros volt, ma, több mint háromezer lakosával meghatározó nagyközség a Komáromi járásban.
A hét második felében és a hétvégén érdemes elkerülni az érintett útszakaszt.
A korlátozást az Ipolyság területén található, a Szölc-patak felett átívelő, 66-005. számú híd halaszthatatlanná vált felújítási munkálatai teszik szükségessé.
Kőhídgyarmat polgármestere nyílt levélben kér választ arra, valóban befejezettnek tekinthető-e a felújított Párkány–Kőhídgyarmat útszakasz.
Fülek önkormányzata megkezdte az idei aszfaltozási munkálatokat. Felújítják a Mocsáry utcát, amely hosszú ideje rossz állapotban volt. Megújul a tömbházak közötti útszakasz is.
A mentőszolgálatok és az autóbuszok számára az áthaladást biztosítják, a többi járműnek Nyárasdon keresztül kell kerülnie, a II/211-es és a II/561-es úton.
A Nemzeti Autópálya-társaság július 27-én, hétfőn megkezdi az I/16-os főút felújítását a Kassa–Tóvárosi lakótelep csomóponttól a magyar határ irányába.
A felújítási munkálatok idejére a II./130-as út érintett szakaszát lezárják a forgalom előtt.
A felújítási munkálatok júliusban kezdődnek...
Nyitra megyéhez közel 500 kilométernyi másodosztályú, és több mint 1500 kilométernyi harmadosztályú út tartozik.
Szélesebb és biztonságosabb lesz az új útszakasz
A munkák első része július 22-ig tart és részleges útlezárással jár, egy sávban, felváltva közlekedhetnek a járművek.
A munka Ohajtól indul Zsitvabesenyő, majd Udvard és Ógyalla irányába, a Bajcs felé vezető kereszteződést is felújítják.
A közel 350 ezer eurós munkálatokat részben a tavalyi, Borsiban tartott kihelyezett kormányülésen megítélt 50 ezer eurós támogatásból fedezik.
A tervek szerint a munka kevesebb mint egy hétig tart majd.
A forgalmat ezért mindig azon a sávon vezetik majd, ahol éppen nem dolgoznak.
Felújítási munkálatok kezdődtek az I/16-os úton Rozsnyó és Hárskút között.
A felújítás a teljes bal oldali pályát érinti.