Autósok figyelem - hétfőtől útfelújítás kezdődik Királyfánál!
Hétfőtől (július 27.) megkezdik a II./130-as út felújítását Királyfánál (Králová pri Senci), amely a tervek szerint hat hétig tart és annak időtartama alatt az út érintett szakaszát lezárják a forgalom előtt – közölte a pozsonyi megyei önkormányzat (BSK) útkezelője.
Az útfelújítás a a II./130-as út mintegy egy kilométeres szakaszát érinti majd, annak célja az útburkolat állapotának javítása az adott közúti infrastruktúra éllettartamának meghosszabbítása érdekében.
Az útfelújítási projekt keretén belül sort kerítenek a festett útjelzések felújítására, az út melletti árkok tisztítására, illetve új útjelzők kihelyezésére is. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljesen lezárják, a gépkocsi és motoros forgalom ebben az időszakban elkerülő útként az Egyházfán (Kostolná pri Dunaji) településen át vezető utakat használhatja.