Nancy Pelosi amerikai házelnök szerdai megbeszéléseit követően elutazott Tajvanról, és folytatta ázsiai körútját, amelynek keretében felkeresi Dél-Koreát és Japánt is.
Lavrov hozzátette, Washington szándékosan bosszantja Kínát az úttal, büntetlenségét fitogtatva.
A kínai kormány egyúttal bejelentette, hogy leállította a természetes homok tajvani exportját, valamint a szigetről érkező hal-és gyümölcsimportot.
Biden kilenc nappal korábban szintén pozitív tesztet produkált.
Azt nem közölte, hogy Washington mit ajánlott fel állampolgárai szabadon engedéséért.
Trump élesen bírálta utódját, Joe Bident, akiről azt mondta, "térdre kényszerítette" az országot.
Blinken hangsúlyozta, Baku és Jereván előtt történelmi pillanat áll, amely lehetőséget ad a békés rendezésre a térségben.
Joe Biden amerikai elnök Covid-19 fertőzését valószínűleg az omikron BA.5 variánsa okozta - közölte orvosa szombaton.
A múlttal ellentétben Európa már nemcsak a vagyonosabb amerikai polgárokat érdekli.
A hét demokrata párti és két republikánus képviselőből álló különbizottság egy éve vizsgálódik a támadás ügyében, és eddig több mint ezer tanút hallgatott meg, illetve több tízezer dokumentumot gyűjtött össze.
A cseh védelmi tárca 24 amerikai vadászgépet venne. A cseh hadseregnek jelenleg 14 Gripen típusú svéd vadászgépe van.
Bár Irán a múlt héten hivatalosan cáfolta, az Egyesült Államok szerint mégis fog szállítani drónokat Oroszországnak.
Lezuhant egy gyakorlatozó MQ9 Reaper típusú amerikai drón csütörtök délután Aranyosgyéres közelében.
Joe Biden amerikai elnök, ha kell, meg is támadná Iránt, hogy megakadályozza atomfegyverhez jutását, de először inkább tárgyalna velük.
A bíróság szövetségi szinten hatályon kívül helyezte az abortuszjogot, lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk döntsenek arról, betiltják-e az abortuszt.
Az Egyesült Államok javában készül a novemberben esedékes, az elnöki ciklusból hátralévő két évet nagyban meghatározó félidős választásra.
Őrizetbe vették a chicagói vérengzés feltételezett elkövetőjét, a 22 éves Robert E. Crimót.
Amerikában a választók kevesebb mint harmada szeretné, ha Joe Biden regnáló államfő indulna a 2024-es elnökválasztáson.
Felvételek jelentek meg az ukrán sajtóban az amerikai HIMARS rakétarendszerről.
A Twitteren bírálta Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere Joe Biden amerikai lelnöknek az üzemanyagárak megfékezéséről szóló elképzelését.