Az üzenethez csatolt címkék között szerepel a közös ima, a béke és az Ukrajna kifejezés.
Az egyik társszervező elmondása szerint Zelenszkij a Zoom szolgáltatáson keresztül fog bejelentkezni, mivel látni szeretné az egyes városokat és a tüntetések résztvevőit.
A bokszlegenda kiemelte, ha elesik a harcban, akkor a hazájáért adja az életét, a hazáért meghalni pedig dicsőség.
Ukrán nyelvű hírösszefoglalóval jelentkezik a közszolgálati Szlovák Televízió kassai stúdiója, és a TA3 hírtelevízió is.
A kormányfő elmondása szerint az előző napokkal összehasonlítva zökkenőmentesebb az áthaladás az ukrán-szlovák határon.
A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) üdvözölné, ha Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter először szakértőkkel és olyan emberekkel egyeztetne, akik helyi szinten ismernek egy-egy problémát, és csak ezután hozna döntéseket.
Vége a béketárgyalások második fordulójának. Az ENSZ szerint már 1 000 000 ember hagyta el Ukrajnát.
A kommunikációs háborúban, a virtuális térben egyelőre az ukránok állnak nyerésre. A fizikai térben viszont jelentős haderő készül Kijev ostromára...
Az Adásidő podcast műsorának vendége Anton Bendarzsevszkij volt.
Akik adakozni szeretnének Ukrajnának, ügyeljenek arra, hogy csak az ukrán kormány által közzétett hivatalos címekre küldjék adományukat.
A feltételezett tettest a rendőrség őrizetbe vette.
Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából.
Nyugati hírforrások is megerősítették, hogy fehérorosz csapatok lépték át a határt Ukrajna északi részén.
A NAKA az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatosan aktívan figyeli azokat a provokátorokat, akik a háborút népszerűsítik az interneten.
Az Európai Bizottság 90 millió eurós humanitárius támogatást biztosít civilek megsegítésére irányuló sürgősségi segélyprogramokra.
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége ezúton csatlakozik a magyar kormány által meghirdetett Híd Kárpátaljáért kezdeményezéshez.
Az ukrán elnöki hivatal azt közölte: az ukrán delegáció fő célja, hogy megállapodásra jussanak az azonnali tűzszünetről és az orosz csapatok kivonásáról Ukrajnából.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök Ukrajna minél hamarabbi felvételét javasolja az Európai Unióba. A kezdeményezést az EU hét további államfője is támogatja. Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Görögország és Portugália is bejelentette vasárnap, hogy hadianyaggal, hadfelszereléssel, humanitárius segéllyel segíti Ukrajnát az orosz hadsereg támadásával szemben.
Összesen 13 ukrán katona védő állt egy orosz hadihajóval szemben. Ők azonban nem adták meg magukat, inkább meghaltak.