A kormány ezzel az ukrán segélykérésre reagál.
Von der Leyen szerint ha Oroszország agresszióhoz folyamodik, Európa gyorsan és erőteljesen fog fellépni
A főtitkár elmondta, vannak jelek Moszkva részéről, ezek szerint a diplomáciai erőfeszítéseket folytatni kell, és helyet adnak némi az óvatos optimizmusnak.
Csehország készen áll esetleges ukrán menekültek befogadására, ha kiéleződne Kijev konfliktusa Oroszországgal - jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő.
Miközben már az oligarchák is menekülnek Ukrajnából, az amerikai elnök a bátorságáról tehet bizonyságot.
Lecsengeni látszik a koronahisztéria, így most a háborús riogatás van napirenden.
A beszámoló szerint az EBESZ i.smertetőjelét viselő több páncélozott járművet lehetett látni a szervezet helyi székháza előtt
Az utazóknak és az országban tartózkodó magyaroknak azt tanácsolják, hogy szorosan kövessék figyelemmel a helyi híreket és a közösségi médiát, és tartsák be a hatóságok utasításait.
Az Egyesült Államok közölte nyugati szövetségeseivel, hogy értesülései szerint Oroszország a következő napokban offenzívát indíthat Ukrajna ellen.
Zelenszkij: az amerikai figyelmeztetések pánikot keltenek, és nem használnak.
A moszkvai külügyminisztérium megerősítette, hogy Blinken szombaton telefonbeszélgetésre hívta Lavrovot.
Moszkva cáfolja, hogy bármilyen inváziót tervezne, és azt állítja, hogy saját biztonságát tartja fenn a NATO-szövetségesek „agressziójával” szemben.
A ütközőzónává tett országot elhagyják az érdekelt felek.
Kemény válaszlépésekre számíthat Oroszország, ha erőszakra vetemedik Ukrajna ellen, de a lehetséges büntetőintézkedések katalógusát nem hozzák nyilvánosságra.
Az orosz elnöki szóvivő szerint a helyzet világosabbá válik, miután Putyin és Macron az előzetes megállapodás értelmében ismét telefonon egyeztet egymással.
A találkozót az ukrán-orosz határvidéken zajló mozgósítás miatt hívták össze.
Magyarország energetikai cégeket, földeket, ingatlanokat vásárol fel, támogatja a kisebbségeket, útleveleket osztogat, végül megtámadja Szlovákiát – véli egy szlovák portál.
A Fitch pozitívról stabilra vette vissza az ukrán osztályzat kilátását, nem számít orosz-ukrán háborúra.
A kancellár a jövő héten Emmanuel Macron francia elnökkel, illetve Andrzej Duda lengyel államfővel is tárgyal.
Az államfő arról tájékoztatott, Szlovákia jelenleg arról tárgyal Ukrajnával, mire van szüksége az országnak.