Cseh miniszterhelyettes: Csehország Ukrajna 4-5 legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik.
Tizenkét új katonai egységet és alegységet hoznak létre Nyugat-Oroszországban az év végéig - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
Az orosz erők a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében lévő Szeverodoneck várost lőtték, 12 helyi lakos vesztette életét és több mint negyven sebesült meg.
A világ egyik legjelentősebb filmes mustrája idén nem fogad orosz delegációt, és nem szeretné, ha az orosz kormányhoz köthető bármilyen hivatalos személy vagy újságíró megjelenne a fesztiválon, amíg az Ukrajna elleni orosz invázió folytatódik.
Sandra Andersen Eira norvégiai politikus is szerepelt egy külföldi zsoldosokat ábrázoló csoportképen.
Az intézkedést az EP után még az Európai Unió Tanácsának is meg kell vizsgálnia, majd jóvá kell hagy
Ukrajna tavaly 80 millió tonna gabonát takarított be.
Avagy a kedvező forgatókönyv alapfeltételezése szerint már 2022 közepére létrejön valamilyen politikai megegyezés, és Ukrajna nem veszít több területet.
A miniszter elmondta, a nagykövetségi dolgozók védelmét a különleges egység szakemberei látják el.
Május 16-a óta összesen 959 harcos adta meg magát, köztük 80 sebesült.
A háború kitörése óta 433 324 menekült érkezett Szlovákiába.
A vezetőhiány volt az oka annak, hogy az önigazgatást követelő szeparatistáknak csak a terület kisebb részére sikerült kiterjeszteniük a hatalmukat. Moszkvának nem sikerült megteremteni a saját elitjét.
A háború elől menekülőknek lakhatást, tanulási lehetőséget és egészségügyi ellátást kell biztosítani.
A főügyész szavai szerint ahhoz, hogy minden elkövetőt bíróság elé állítsanak,meg kell találni az összes tanút és az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború minden erre vonatkozó bizonyítékát.
15 autóbusszal 152 személyt szállítottak az ország különböző pontjaira, vonattal 20 személyt szállítottak.
Szlovákia eddig az SZ-300-as rendszeren kívül lőszerrel, repülőgép-üzemanyaggal, gázolajjal és Igla kézi légvédelmi fegyverrel is támogatta Ukrajnát.
A orosz-ukrán háború kitörése óta 428 240 személy érkezett Szlovákiába. Átmeneti menedéket 76 093 igénylő kapott.
Ukrajna a többszöri és határozott EP-állásfoglalás ellenére sem tett lépéseket a náci oldal leállítása érdekében, maga az elnök, Volodimir Zelenszkij ráadásul kijelentette, hogy tehetetlen az ügyben.
Zuzana Čaputová ezt szerdán javasolta a lengyel államfőnek, akit a pozsonyi elnöki palotában fogadott.
Az Egyesült Államok elhúzódó konfliktusra számít. Ukrajna tekergetni kezdte a gázcsapot. Összefoglalónk.