A japánok kompakt szabadidő-autójának aktuális generációja bő másfél éve fut az utakon.
Felrobbant a SpaceX óriási Starship-űrrakétája a szerdán éjszaka Texasban végzett teszten.
A drákói nemzetközi szankciók ellenére Phenjan januárban rekordszámú rakétakísérletet hajtott végre, mielőtt a pekingi téli olimpiai játékok idejére felfüggesztette a teszteket.
A kedden pozitív mintát adók közül három sportoló és kettő kísérő.
A 2021. július 1-jétől érvénybe lépett kormányrendelet számos tesztelőpont bezárásáról rendelkezett.
A beutazóknak ugyanakkor továbbra is ki kell tölteniük a megfelelő űrlapot, ellenkező esetben jogi eljárás indulhat a beutazó személy ellen.
Az oktatási minisztérium honlapjának tájékoztatása szerint az eredményt a szülőknek SMS-ben vagy e-mailben kellene megkapniuk, mégpedig legkésőbb 72 órán belül.
Azokra, akik Szlovákiából utaznak Ausztriába, általánosságban az érvényes, hogy a negatív koronavírusteszt felmutatása után is karanténba kell vonulniuk 10 napra.
A mintát az előbbi esetben az orr elülső részéből, mintegy 2 centiméteres mélységből veszik.
A pozitív koronavírus-tesztet pordukáló személyeknek be kell jelenteniük, kikkel voltak közeli kontaktusban az elmúlt két napban, illetve közvetlenül a tesztelés előtt.
Az intézet szóvivője szerint a teszt 100%-os biztonsággal megkülönbözteti a kétfajta vírust.
Kevesebb mint öt perc alatt képes kimutatni a koronavírust egy új antigén gyorsteszt, amelyet az Oxfordi Egyetem kutatói fejlesztettek ki.
Szlovák tudósok érzékenyebb komponensű PCR-teszteket fejlesztettek ki.
COVID-19: A Dôvera átfizeti a szerológiai vizsgálat árát.
A Kassai Kerület szociális szolgáltatást nyújtó intézményeiben összesen 1200 alkalmazottnál végeznek majd koronavírus-tesztet.
Amennyiben nincsenek tüneteik, mint a köhögés vagy a láz, nem fogják elvégezni a tesztet.
Ünnepélyesen jelentjük: MOST lett teljes a família, mostanra találta meg mindenki a maga párját! A BMW „ikszes” családjáról van szó, amely ugyebár 3 klasszikus szabadidőssel (X5, X3, X1) indult.