2020. június 16., 16:45

Ha a Dôvera a biztosítója, megtudhatja, fertőzött volt-e

Az Alpha Medical laboratóriumhálózat megállapodást kötött a Dôvera egészségügyi biztosítóval, mely szerint az utóbbi visszatéríti az új típusú koronavírus elleni antitestek kimutatására szolgáló, úgynevezett szerológiai vizsgálat költségeit.

koronavírus teszt
Illusztrációs felvétel
Fotó: TASR

A biztosító azoknak a pácienseknek téríti az Elisa laboratóriumi metódussal elvégzett teszt árát, akik az idei évben jogosultak preventív kivizsgálásra, és a körzeti orvosuk együttműködik az Alpha Medical laboratóriumokkal.

A tesztelést mától lehet igényelni egészen szeptember 30-ig.

Az AKO ügynökség májusi felmérése szerint, melyet az Alpha Medical megrendelésére készítettek egy ezer fős mintán, a megkérdezettek 48,7 százaléka teszteltette volna le magát. Martin Kultan, a Dôvera vezérigazgatója elmondta: arra számítanak, hogy páciensek tízezrei fogják igényelni a szűrővizsgálatot.

Hozzátette: a tömeges tesztelésnek köszönhetően

megállapítható lesz, hogy megközelítőleg hányan estek át eddig a COVID-19 betegségen.

Emellett feltérképezhetik a rizikós csoportok állapotát is.

Vladimír Krčméry orvos szakértő szerint még nem lehet kizárni, hogy a járványnak lesz egy második hulláma.

Hozzáfűzte: az Elisa módszer előnye, hogy azt is képes kimutatni, ha valaki tünetmentesen esett át a betegségen, illetve a segítségével képet alkothatunk az ellenanyagok lakosságbeli eloszlásáról.

A Dôvera azon ügyfelei, akik idén nem jogosultak preventív kivizsgálásra, kedvezményes áron végeztethetik el a szűrővizsgálatot.

Más biztosítók ügyfelei saját költségen teszteltethetik le magukat.

Az Alpha Medical az említett módszerrel eddig mintegy háromezer személyt tesztelt le. Április és május folyamán más magán laboratóriumok is megkezdték ezt a fajta tesztelést.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.