A szlovák szélsőségesek azzal riogatták a közvéleményt, a "magyarok viszik el" a Szlovákiának szánt oltóanyagot.
A sajtóközlemény az ilyenkor szokásosnál is jóval semmitmondóbbra sikerült. Az alig egy perc alatt felolvasott szövegből semmi konkrétum nem derült ki.
Közelít az 1 millióhoz a beoltottak száma.
Kétezer alá csökkent a kórházban ápoltak száma, 1 978 személy szorul kórházi ellátásra.
A PCR-tesztek alapján Kassa megyében volt a legtöbb fertőzött (187), de további két megyében is 100 fölött volt ez a szám: Eperjes megye (119), Zsolna megye (108).
Az elmúlt tíz évhez képest mintegy öt százalékkal emelkedett a fogvatartottak száma Szlovákiában.
Az NCZI mindenkit behív a második oltásra, akit az oltóközpontok beoltottként jelentettek be.
A kórházban ápoltak száma tovább csökkent, összesen 2091 igényel kórházi ellátást.
Reménykeltő, hogy egy nap alatt 145-tel csökkent a kórházban ápoltak száma.
A szerdai ülésen Ivan Korčok ismételten elhatárolódott azoktól a kijelentésektől is, melyek szerint ő Magyarország ellensége lenne.
Az új Covid-Automata hétfőn, április 19-től lép érvénybe.
A kórházban ápoltak az előző naphoz képest jócskán csökkent, 2 335 beteg szorul kórházi ellátásra.
Ez a hidegfront jelentősen eltér attól, mint amiben a múlt héten volt részünk. Az ország nagy részén valószínűleg 20 és 50 milliméternyi csapadék fog esni
A kórházban ápoltak száma az elmúlt naphoz képest egy kicsivel megnövekedett, összesen 2 456 pácienst kezelnek.
A Közegészségügyi Hivatal szerint leginkább a 40 és 49 év közötti korosztályt érintette a járvány.
A kórházban ápoltak száma 2 656-ra csökkent.
Vladimír Lengvarský frissen kinevezett egészségügyi miniszter a kormányülés után is rövid sajtótájékoztatót tartott.
A kórházban ápoltak száma tovább csökkent, összesen 2 895 beteg szorul kórházi ellátásra.
A járványügyi bizottság a mai nap folyamán tanácskozik.
Összesen 2 868 személy szorul kórházi ellátásra.