Szlovákiában eddig 1 191 788 személy kapta meg a vakcina első adagját, a második adagot 576 634 személy vette fel.
A kulturális rendezvények szervezésére vonatkozó rendelkezések is enyhülnek. A nézőtér legfeljebb 50 százaléka lehet foglalt.
A vélemények megoszlanak, a szlovák liberális sajtó diktatúrázik, a konzervatívabb része pedig racionális és megfontolt lépésekről beszél.
A nagykövetek afelől érdeklődtek, hogyan zajlik az oltás Szlovákiában, valamint arról is, miként áll hozzá az ország a közös zöld tanúsítványhoz, amellyel utazni lehetne az EU-n belül.
Marek Krajčí szerint a szlovák fél már most is felmondhatja a megállapodást.
Ha minden igaz, eltörlik a tömegrendezvények tiltását! Innentől lagzi, születésnap és halotti tor is megrendezhető. Ha erre beltérben kerül sor akkor 25, ha kültéren akkor legfeljebb ötven fővel.
Jelenleg már csak 1194 embert kezelnek kórházban.
Tovább csökkent a kórházban ápoltak száma, 1 276 páciens igényel kórházi kezelést.
Sajnos nem nehéz kitalálni, mi okozta a különbséget.
A kampány három szakaszból áll majd. Az első fázis június 27-ig tart. Online formában, valamint a rádióban és a televízióban kerül rá sor.
A szlovákiai laboratóriumokban hétfőn 7 225 tesztet értékeltek ki, ebből 381 bizonyult pozitívnak (5,27 százalék).
1,07 százalékra csökkent a PCR tesztek pozitvitása.
Bizonyára csak véletlen egybeesés, hogy a két szomszédos ország oltási programja szinte napra pontosan egyszerre érkezett mérföldkőhöz. Kár, hogy a kettő léptéke nagyon más.
Az egyébként sem túl kellemes állandó ingázás a koronavírus-járvány alatt még fárasztóbbá vált az állandó tesztelés, illetve a sokszor órák hosszat tartó várakozás miatt. Hétfőtől azonban már könnyebb lesz a dolguk.
A szombaton elvégzett, több mint 34 ezer tesztből mindössze 378 darab zárult pozitív eredménnyel. Ez nagyjából 1-1,5 százalékos pozitivitást jelent, ami remek hír!
Az új miniszterelnök köszönetet mondott az elődjének, Igor Matovičnak (OĽANO), és hangsúlyozta, hogy a kabinetje a megújulás és a jólét kormánya lesz.
Tovább csökkent a kórházban ápoltak száma, 1 420 beteg igényel kórházi kezelést.
Az új rendszer május 1-vel lép működésbe, ezen a napon lép hatályba a vonatkozó rendelet is.
84 fővel csökkent a kórházban ápoltak száma.
Michal Aláč lesz a Szlovák Titkosszolgálat új igazgatója.