Háborús végkifejlet Magyarországon és Tiso Szlovákiájában

2021. május 13., 08:11
Popély Gyula

Az 1944–1945. év fordulóján már nyilvánvaló volt, hogy Németország és a még megmaradt, utolsó szövetségesei – Magyarország és Szlovákia – totális vereséggel fejezik be a világháborút. A küzdelem azonban folytatódott a végső összeomlásig, amely végül 1945 májusának első napjaiban bekövetkezett.

tiso hitler
Fotó: Archív felvétel
Adolf Hitler és Jozef Tiso

Mind a magyar, mind a szlovák államvezetés a végsőkig kitartott hatalmas, ám a vesztébe rohanó szövetségese, Hitler birodalma mellett.

Magyarországon például – német hozzájárulással – a szétzilált honvédségen belül szervezni kezdték a magyar SS-alakulatokat.

Elsőként a Hunyadi SS-hadosztály, de további seregek szervezése is elkezdődött. A magyar Honvéd Vezérkar egyelőre négy ilyen hadosztály felállítását tervezte – szigorúan önkéntességi alapon –, amelyből kettőt, a Hunyadi, valamint a Hungaria nevet viselőket sikerült is harcképes állapotba hozni.

A háború végkimenetele szempontjából a magyar SS-hadosztályok önfeláldozó küzdelmének természetesen már nem volt semmilyen jelentősége.

Minden józanul gondolkodó magyar ember világosan látta, hogy a haza és a nemzet sorsa megpecsételődött, s a magyarság végzete a vesztes háború után nem lehet egyéb, mint egy Moháccsal súlyosbított újabb Trianon.

A háború utolsó hónapjában a magyar és a szlovák állam területe hadműveleti övezetté vált, illetve a szovjetek által már megszállt föld lett. Karácsonytól 1945. február 13-ig tartott Budapest ostroma. A fővárosért vívott elkeseredett harcot egyes német emlékiratírók úgy emlegetik, mint második Sztálingrádot. A fegyveres harcok az ország területén április 13-ig elhúzódtak. A nyilaskeresztes országvezetés 1945. március 29-én elhagyta az országot és Németországba menekült.

A szlovák államvezetés és a propaganda ugyancsak a végsőkig való kitartását hirdette. A Hlinka-gárda napilapja, a Gardista töretlen hittel hirdette a bolsevizmus ellen vívott háború győzedelmes befejezését.

Az egyik márciusi lapszámban a szerkesztőség a szlovák katonák már hatodik éve tartó hősi küzdelmét dicsőítette. A cikk írója számba vette, hogy a szlovák hadsereg már az 1939. szeptember 1-jén kirobbant „lengyel háború” óta hűségesen teljesíti küldetését nagy német szövetségese oldalán.

Az idézett lap még április első napjaiban is merész hangvételű cikkekben lelkesedett a győzelmesen vívott háborúért.

Győzni fogunk, mert a mi oldalunkon van a jog és az igazság, az akarat és az elszántság a végső győzelemig végigharcolni minden idők legnagyobb harcát”

– volt olvasható a Gardista egyik vezércikkében.

Szép és lelkesítő szavak, a valóság azonban egészen más képet mutatott. A szlovák kormány és az állam legfőbb hivatalnokai április első napján elhagyták a fővárost. Egyelőre a határ menti Szakolcára költöztek, majd április 4-én (a szovjetek ezen a napon vonultak be Pozsonyba) elhagyták az ország területét, és az ausztriai Kremsmünsterbe menekültek.

Mint köztudott, 1945. április 30-án Hitler öngyilkosságot követett el. Jozef Tiso kormánya nevében május elején Kremsmünsterből üdvözlő táviratot küldött Karl Dönitz új birodalmi kancellárnak, és biztosította őt a szlovák nemzet szövetségi hűségéről és kitartásáról.

Ezt követően néhány napon belül befejeződött Európában a világtörténelem addigi legnagyobb háborús összecsapása, amelyből sem Magyarország, sem Szlovákia nem maradt ki. Ausztriában mind a magyar, mind a szlovák menekült államvezetés angolszász fogságba került. Rövidesen sor került a kiadatásukra a hazai politikai hatalom új urainak.

lebombázott Budapest
Fotó: MTI_Archív felvétel
A lebombázott Budapest

Mint köztudott, a világégés után a győztesek a két utolsó csatlósnak – Magyarországnak és Szlovákiának – nem azonos elvek alapján osztottak igazságot.

A Szövetségben az ellenséggel című, közelmúltban megjelent könyvünkben ezzel kapcsolatban a következő megállapításokat tettük, amelyeket itt és most indokoltnak és szükségesnek tartunk legalább kivonatosan idézni:

„A győztes nagyhatalmak Magyarországot most is kegyetlenül megbüntették, kifosztották és porig alázták.

Az 1938 és 1941 között visszaszerzett volt magyar területek újból csehszlovák, román és délszláv uralom alá kerültek. Erdélyben a Maniu-gárdák és más félkatonai alakulatok, Délvidéken Tito partizánjai gyilkolták halomra a magyarokat. Az ismét Csehszlovákia részévé váló, 1938-ban felszabadult felvidéki területeken élő magyarokat (de a háborút Tiso Szlovákiájában átvészelőket is) a kollektív bűnösség vádjával sújtották a szláv nemzeti államként felújított köztársaságban. Magyarország és a magyarság végzete – Trianon után negyedszázaddal – másodízben is beteljesedett. (…)

Ezzel szemben a szlovák bűnökre fátylat borítottak. Hitler leghűségesebb tanítványát és nemzetiszocialista mintaállamát hiába keresnénk a legyőzött csatlós országok között.

Szlovákia és a szlovákok háború alatti szerepét felülírta a londoni és a moszkvai csehszlovák emigráció elvtelen együttműködése az angolszászokkal, illetve a szovjetekkel. A felvidéki magyarság eredetileg Hitler támogatásával végrehajtandó megsemmisítésének, elüldözésének szándéka csupán annyiban változott, hogy 1945 után a nemzetiszocialista Németország helyett a kommunista Szovjetunió, a Führer helyett pedig Sztálin generalisszimusz lépett elő a magyarellenes szlovák, illetve csehszlovák nemzeti törekvések mindenható támogatójává.”

2021. május 12., 08:44

Megújult külsővel, új rovatokkal megjelent a Magyar7 legfrissebb, 19. száma

Ha még nem előfizetői, a legközelebbi postán is megvásárolhatják a felvidéki magyarok közéleti hetilapját, a megújult Magyar7-et!

Megjelent a Magyar7 2021/19. számában.

Kövesse facebook oldalunkat is!