Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
A hatályos jogszabályok szerint Lipšicből nem lehetne főügyész.
Juraj Šeliga, a Za ľudí alelnöke nem válaszolt arra a kérdésre, megpályázza-e a párt elnöki posztját, ha Andrej Kiska lemond.
Igaz, hogy nem járt neki, de ha már elvesszük tőle, tegyük tisztán!
"A félelem szájmaszkjai mögött megnyirbálandó polgári szabadságjogokról" beszél az ex-kormányfő.
Nyári iskola, Sulík, legfőbb ügyész, hivatalos kormánylap. Sok mindenről szó esett a szlovák köztévé Szombati dialógusok című műsorában.
A Matovič-kabinet programjának fogadtatása jól mutatja, milyen törésvonalakra számíthatunk az előttünk álló hónapok szlovákiai politikájában.
Sulík kontra Matovič: sokadik felvonás.
A Markíza televízió megbízásából a FOCUS közvélemény-kutató ügynökség tette fel a sokakat foglalkoztató kérdést, a választópolgárok szerint Matovič vagy Pellegrini kezelte jobban a járvány jelentette kihívásokat.
Kotleba testvérének lesz az asszisztense.
A vállalkozókat talán arra is kötelezik majd, hogy beérkezési sorrendben fizessék be számláikat.
Semmi meglepő. A köztársasági elnök az első, Kotleba meg az utolsó.
Kiska szerint választóik egy része nem akarta, hogy egy ehhez hasonló kormánykoalíció tagjai legyenek.
Volt itt minden, mint a jó csülökben – színhús, ropogósra pirult bőrke, egy jó adag fűszerezett rözgős rész, no meg cupáka, sőt az inas falatok is előbukkantak, amit a végtelenségig csócsálhat az ember.
Kotlebából úgy néz ki, nem lesz hírszerző...
"Az embereknek már nem csak a koronavírustól, hanem saját miniszterelnöküktől is félniük kell."
A járvány miatt valószínűleg a friss levegőn nevezik majd ki az új kormányt.
Még a végén tényleg új kormánya lesz az országnak.
Folytatódik a poli-dili!
Tagadhatatlanul vonzó uniformisban egy ütemre lépni a bajtársakkal, és félelmet keltve pótolni annak a közbiztonságnak a látszatát, amit az állam képtelen garantálni.
"Nekem mindig a törvénnyel összhangban kell eljárnom” - jelentette ki!
A kérdés most csupán az, milyen hangfelvételek lappanganak még Kočner telefonjának dallamai és csengőhangjai között. Felbukkannak-e még időzített csontvázak február 29. előtt a szekrényekből, telefonokból?
... pénz, pénz és némi pénz!