A DK ügyében eljáró Czeglédi Csaba ügyvéd ennél jóval többet kap, noha bírósági eljárás folyik ellene.
"A jelentkezést fontolgatóknak azt üzenem, legyenek bátrak, vállalják fel az identitásukat, a magyarságukat, éljenek a tehetségükkel, valósítsák meg nálunk, velünk együtt a céljaikat." - nyilatkozta portálunknak Sára Balázs.
A magyar színházművészetnek kell egy felsőoktatási intézmény, ahol mindannyian helyet kapnak, akármelyik oldalon állnak.
A tanév első félévében felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód.
Meddig lehet még játszani a "forradalmárt"?
A szellemi szabadságért tartottak vonulásos megemlékezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak szervezésében
Az SZFE vezetése a sztrájkkövetelésben megfogalmazott 10 százalékos béremelésen túl további 15 százalékos fizetésemelést biztosít a jövő évtől.
A hallgatók ultimátumként értelmezik és elutasítják a kancellár üzenetét.
Az egyetem Vas utcai épülete előtt tartott tájékoztatón a hallgatók közölték, hogy szerintük senki nem kötelezheti lojalitási nyilatkozat tételére sem a hallgatókat, sem a munkavállalókat.
Hajdu Szabolcs filmrendező szerint, amit most az SZFE-n látunk, 1956-hoz mérhető...
Az egyetemen még mindig nem kezdődött el hivatalosan az oktatás.
Mindenki az oktatási krediteknek és a jogszabályoknak megfelelően végezheti a munkáját, oktathat, tanulhat, mint ahogy azt az egyetem előzőleg kérvényezte az Oktatási Hivatalnál.
Az ember sokszor elgondolkodik, vajon milyen indíték ösztökéli a felvidéki liberálisokat? A megfelelés olthatatlan vágya? Az igazodás ösztöne? Kövesdi Károly legújabb írásában erre keresi a választ.