2020. október 11., 19:09

Beszélgetésre hívta az SZFE oktatóit és hallgatóit Káel Csaba

Megkereste és formális beszélgetésre hívta Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatóinak delegációját – derül ki az egyetem hallgatói önkormányzat (HÖK) közösségi oldalán feltüntetett közleményéből.

Káel Csaba
Fotó: hollywoodreporter.com
Káel Csaba kormánybiztos

A kormánybiztos meghívása október 12. hétfőre szól, melyet a HÖK elfogadott. A küldöttségben az oktatókon kívül a hallgatók is ott lesznek és részt vesznek a tárgyaláson.

A sztrájkolók a napokban nem engedték be – immár második alkalommal – Szarka Gábor kancellárt a Vas utcai épületbe, aki a pénzügyi dokumentumokat, iratokat szerette volna aláírni, hitelesíteni. A kancellár bejelentette, hogy az intézmény fenntartója nem felelős az SZFE blokád alatt lévő épületeiért, és a továbbiakban a vezetőség egy új épületben folytatja a munkát. A hallgatók a Pesti TV-nek elismerték, hogy a korábbi állításokkal ellentétben a blokád előre begyakorolt performansz volt, amelyet az Origó birtokába jutott levél szerint az augusztusi táborban mutattak be a diákoknak.

Az egyetemen még mindig nem kezdődött el hivatalosan az oktatás. Bár a vezetőséget "emberi tárgyaknak" nevező Upor László egykori rektorhelyettese elfogadhatatlannak tartotta a félév esetleges elhalasztását, korábban ő maga kérvényezte a tanítás felfüggesztését.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.