Nem ígér új várost, de új szemléletet igen, amellyel új fejezetet nyitnak Marosvásárhely életében.
Marosvásárhelynek megint magyar vezetője lesz, miként Gyergyószentmiklósnak és Szászrégennek is, Szatmárnémetit pedig sikerült "megőrizni".
Tucatnyi nagyvárosban készül exit poll, ezeket a szavazókörök zárásakor azonnal ismertetik a hírtelevíziók, a hivatalos eredményeket azonban várhatóan csak hétfőn teszik közzé a választási bizottságok.
Az ismert aktív esetek száma egyébként több mint 500-zal 18 ezer alá csökkent kedden, és a Covid-19-ben szenvedő betegeket kezelő kórházak terhelése is némiképp csökkent, kedden az előző napinál százzal kevesebb, 7119-et ápoltak kórházban.
Húsz év után lehet ismét magyar polgármestere a székelyföldi Marosvásárhelynek, ami a változó etnikai arányokat figyelve óriási eredménynek számítana.
Az RMDSZ-szel közös kormányzás iránt Ludovic Orban kormányfő, az NLP elnöke is nyitottnak mutatkozott.
Kevesebben fertőződtek meg, de minden korábbinál magasabb a halálos áldozatok száma.
Romániában minden korábbinál több, 506 súlyos beteg szorult intenzív kórházi kezelésre.
Újabb 58 koronavírusos beteg vesztette életét az utóbbi 24 órában.
Romániában ötszáz fölé emelkedett az intenzív osztályon kezeltek száma.
Az indítvány szerint a szociáldemokraták főleg a járványhelyzet kezelése miatt váltanák le a kormányt.
Az utóbbi napon újabb 50 koronavírusos beteg vesztette életét: ez 25 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.
Romániában sem örülnek, ha több mint ezer éves magyar vonatkozású régészeti leletekre bukkannak.
A jogszabály lerövidítette a választási előkészületek időtartamát és felére csökkentette a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát.
Ha szeptember 14-e környékén nagyon sok koronavírusos megbetegedés lesz az országban, elhalasztják a tanévkezdést.
Az országban 22 386-ra nőtt a beazonosított és jelenleg is aktív fertőzések száma.
Csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó", és nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak.
Az erdő nem az 1948-as kommunista államosítás során került a román állam tulajdonába, hanem már korábban az Ellenséges Vagyonokat Ellenőrző és Kezelő Pénztár (CASBI) fennhatósága alá tartozott.
Kiemelkedően sok, 33 halálesetet jelentettek kedden, ami másfélszerese az előző két hét napi átlagának. Ezzel 2239-ra nőtt a járvány romániai áldozatainak száma.
Románia az elmúlt 4 évben 185 szerződést kötött a szervezettel kutatási, fejlesztési és innovációs programokra, melyeket a szervezet finanszírozott is.