Csütörtök estétől már csak a teherforgalom használhatja a Csanádpalota-Nagylak autópálya-határátkelőt
A sürgősségi kormányrendelettel bevezetett, csütörtöktől hatályos szigorítást azzal indokolták, hogy a rendvédelmi hatóságok tapasztalatai szerint az emberek nem tartják be a kijárási korlátozásokat Romániában.
Vesztegzár alá helyezték Romániában hétfőn a rendkívüli állapot idejére a koronavírus-járvány gócpontjává vált Szucsáva városát és nyolc szomszédos községet.
A kórházak intenzív osztályain jelenleg 34 koronavírus-fertőzött pácienst kezelnek, közülük 25-nek súlyos az állapota.
Az országban szerdától csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknek feltétlenül munkába, gyógyszertárba vagy élelmiszerboltba kell menniük.
Több részleget be kellett zárni.
Vasárnap 22 órától Románia lezárja határait a külföldiek előtt, az ország területén pedig éjszaka korlátozzák a kijárást.
A román kormányt Hargita megyében képviselő prefektus a világjárvány pusztítása közben sem felejt el bírságolni a magyar jelképek miatt.
Magyar nyelvű leckékkel bővül jövő héttől a román közszolgálati televízió Iskolatévé programja.
A kormány helyi képviselője azt is elvárta volna, hogy a lámpaoszlopokon elhelyezett kokárdák és piros-fehér-zöld szív mellé is tűzzék ki a román lobogót.
A rendkívüli állapotról szóló elnöki rendeletet az ülésre bejelentkezett 445 törvényhozó egyhangúlag jóváhagyta.
Az egyik szenátort koronavírus-fertőzöttnek találták.
Állítólag az ortodox templomokat nem helyezhetik karantén alá, mert azok Jézushoz tartoznak, nem a földi hatalmakhoz.
A magyar közösség számára kedvező feltételeket ír elő a módosított rendelet.
Az államfő akkor oszlathatja fel a parlamentet, ha 60 napon belül két egymást követő kormányalakítási kísérlet meghiúsul.
Ludovic Orban visszaadta kormányalakítási megbízását
A szerdai bizalmi szavazáson megbuktatott román kormány "lenullázta" a parlamenti választások előre hozása mellett szóló érveket azáltal, hogy előző este 25 sürgősségi rendeletet fogadott el.
A román fővárosban többször járt már, de először mutatott be magyar nyelven szentmisét.
A voksolásokat a májusban vagy júniusban tartandó önkormányzati választások időszakában tartanák meg.
Több székelyföldi - Hargita és Maros megyei - településen fekete festékszóróval mázolták le vasárnapra virradó éjszaka a kétnyelvű helységnévtáblákon a magyar nyelvű feliratot.