A román alkotmány szerint legfeljebb 45 napig veheti át ügyvivői hatáskörrel a kormány másik tagja egy másik minisztérium vezetését.
Romániában az utóbbi fél évben két másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben.
Néhány hete a spanyol rendőrség buktatott le a francia határ közelében egy egész autóbusznyi, hamisított teszttel utazó román állampolgárt
A szélsőséges AUR párt az úzvölgyi temetőfoglalás konfliktusát meglovagolva a magyarellenességével vált láthatóvá, de később témát váltott, és az elitellenesség, az értékkonzervativizmus,illetve a járványügyi korlátozások ellen tüntetnek.
A miniszterelnök szerint azért lehet a lazításon gondolkozni, mert az adatok azt jelzik, hogy Romániában egy hete tetőzött a járvány harmadik hulláma. A helyzet azonban stabilizálódni kezdett.
Növeli a kockázatot a betegek szállítása a túlzsúfolt kórházakból a kevésbé fertőzött régiók kórházaiba.
Az idegengyűlölő indulatok adott pillanatban már a magyarok ellen fordultak, és a tüntetők a romániai lelátókon időnként felcsendülő, "kifelé a magyarokkal az országból" rigmust skandálták.
Craiován 300 futballszurkoló tüntetett a járványügyi megszorítások ellen a stadionok megnyitását követelve.
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok túlnyomó többsége úgy érzi: másodrangú állampolgárnak tekintik Európában.
A válaszadók 64 százaléka vélekedik úgy, hogy Romániának ki kell állnia nemzeti érdekei mellett.
A résztvevők többsége egyik helyszínen sem viselte a nyilvános helyeken kötelező védőmaszkot, és nem tartotta be az előírásos távolságot.
A román miniszterelnök elmondta, Romániában nemcsak a magyar közösséget ünnepelik március 15-én, hanem azt a békés együttélést is, amelyet az elmúlt évtizedekben fejlesztettek ki.
Ártatlanok meggyilkolásával akart elégtáételt venni az őt ért "méltánytalanságért".
Romániában 25 százalékkal emelkedett a héten a fertőzöttek száma az előző hetihez képest.
Stachura elmondta, Szlovákia Dániával és Lengyelországgal tárgyal a további segítségről.
Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő szerint a mostani, második válasz első alkalommal állapítja meg, hogy az EB beavatkozhat azokban az esetekben, amikor egy tagállam szisztematikusan nem tartja be az uniós jogot
Apjok Norbert lemondása esetén az RMDSZ Máramaros megyei jelöltlistájának a második helyezettje szerezhet képviselői mandátumot.
Interjú Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, a román kormány miniszterelnök-helyettesével az emberek félelméről, dühéről, és kiábrándultságáról, és Romániáról, ahol "bármi megtörténhet".
Romániában a koronavírus-fertőzések terjedési ütemének további lassulását igazolták a kedden közzétett adatok.
Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament szerdán Florin Citu miniszterelnök jobbközép koalíciós kormányának.