A Régészeti Nyári Egyetem keretében dolgozó egyetemi hallgatók számára a Besztercebánya Megyei Önkormányzat támogatásával megvalósuló terepmunka felbecsülhetetlen tapasztalat.
Taksony, Hidaskürt és Pozsonyvezekény települések érintésével egy több mint nyolc kilométeres kerékpárút megvalósítását készítik elő.
Ez a vidék évszázadokat átölelő világot őriz: kolostorokat, kastélyokat, régi parkokat és különös történetű épületeket.
A számok keveset mondanak arról, mit jelent egy óvoda egy kis magyar faluban.
Az FTC erőemelő szakosztályának tagjai májusban a Szlovák bajnokságon, majd június végén Ausztriában, a WUAP Erőemelő és Fekvenyomó Európa-bajnokságon bizonyították rátermettségüket.
Gratulálunk mindazoknak, akik végigcsinálták!
A beruházás mintegy 187 ezer euróba került.
Jövőre százéves lesz a királyhelmeci futball.
Nagymegyer városa a nemzeti összetartozás napjára idén kibővített programfolyammal készült.
Kartai Gergő korábban a tanyi civil- és sportélet egyik kulcsfigurája volt.
A projekt összköltsége 4,6 millió eurót tett ki.
A látogatók idén tizenhat pincét járhattak be a Muzslai Bortúrán.
A tűzoltóság története régen és ma ugyanarról szól: ha baj van, indulni, szolgálni kell.
A galántai reneszánsz Esterházy-kastély ősöreg története mára az élő kultúra részévé vált, főleg miután nemrégiben teljes megújulása is megtörtént.
Hamisítatlan majális hangulat várta az érdeklődőket Sőregen, veterán járművek találkozója és bemutatása.
A szlovák–magyar határtérség számos kihívással küzd.
A társulat az önkormányzatok s ezáltal a lakosság érdekeit képviseli a politikai, a gazdasági és a szociális szférában.
Immár hatodikos alkalommal valósult meg A fényjelzés összeköt nevű rendezvénysorozat.
Képei úgy működnek, mint az emlékezet apró tartóoszlopai: összekötik a múltat a jelennel, a helyszíneket a történetekkel.
Hogyan lehet egy régi hagyományt felkelteni poraiból? Ezt mutatták meg Vízkeleten. Első alkalommal tartottak újra hegyi búcsút a 21. században.