Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
"Amennyiben visszatérnék a politikába, azt csakis egy új pártban tudnám elképzelni. A Hlas egyelőre Smer 2-nek tűnik, Pellegrini pedig nem jelent garanciát a konstruktív politikára."
A felvidéki magyarság valódi parlamenti képviselet nélkül maradt, de vajon merre tart most a szekér?
Annak ellenére, hogy a szlovák parlamentben már eddig is több korábbi sikeres sportoló foglalt helyet, úgy tűnik, a sport, mint olyan, továbbra sem fontos a választók és a pártok számára, hiszen kevés szó esik róla a kampányban.
Minden felelős politikusnak, aki részt vett a különböző tárgyalásokon, a feladata az kellene legyen, hogy bármely formáció is születik meg, a mellé beálljon. Minél kevesebben lógjanak ki a sorból, minél kevesebben próbáljanak meg önálló érdekeket érvényesíteni.
Mivel nagyon sürget az idő, zárjuk be a mi is a magyar pártok tárgyalóküldöttségeit egy terembe, és csak akkor engedjük őket szabadon, amikor már megegyeztek?
Bár a felvidéki magyar vonalon az egyesítés-közösködés-elhatárolódás vonalon folyik a párbeszéd, az összes szlovák párt is komoly problémákkal küzd.
Az OĽaNO ellenzéki párt szövetségre lépne a magyar, a roma és a ruszin kisebbségek képviselőivel. Az MKP az ajánlatra csak a párt csütörtöki elnökségi ülése után kíván érdemben reagálni.
Mit mondjak, nem áll jól a szénánk. Miközben itt zúg el a kertünk alatt a huszonegyedik századi valóság.