Kövesdi Károly

2019. augusztus 09., 14:35

A Képviselet

Fagykár, aszálykár – kifizetetlen. Előbbi két év óta, utóbbi szintúgy. Szokásos évi támogatás – kifizetetlen. Nem az idei, a tavalyi! Augusztus van, a gazdák learattak, elvégezték a munkát. Nagy részük mégis hitelből él, a bankokat tömi. Ezek kétperces hírek két tömegmészárlásos és migráncstaxiztató hír között.

A hírfolyam ugyanis kegyes. El lehet benne dugni fontos, a mindennapi életünket érintő keserveket. A dél-szlovákiai, lélegeztetőgépen szuszogó agráriumot, a döglődő turizmust, amelynek Krasznahorka lehetne a címere.

Falvainkban a végrehajtók grasszálását, a menekülő fiatalságot, az apátiába süllyedt otthon maradókat. A csillogó autógyárakat, amelyek úgy elkerülik a déli régiót, akárcsak a mentőhelikopterek. A végtelenségig épülgető Ipoly-hidakat. Az északi falvak nagyságrendileg nagyobb támogatásait. Az agyonsanyargatott önkormányzatainkat. A hiányzó magyar tévéadást. A hazug közszolgálatiságot. Igen hosszú lenne a lista, inkább hagyom.

Pedig az országnak van kormánya, a magyarságnak állítólag van képviselete a törvényhozásban és a kormányban. Ez a képmutató képviselet (vegyespárt) most hol pökhendien, hol összeszorult fenékkel üzenget a szavazóknak, adjanak nekik még négy évet. Mert ha nem lesz magyar képviselet, az katasztrófa lesz. Akkor nem lesz semmi. (Miért, most van?) A másik oldal (a közösség pártja) kimaradt a leosztásból. Ők nem herdáltak, hanem szudikáltak. Volt egy kimunkált önigazgatási stratégiai terv. Tetszik rá emlékezni? Volt abban valami reménykeltő, hogy megszületett, ám – akárcsak annak idején a kisebbségi törvény – ez is fiókba került. Alszik valahol, senki nem beszél róla. Minek a cél, ha céltalan?

Mit mondjak, nem áll jól a szénánk. Miközben itt zúg el a kertünk alatt a huszonegyedik századi valóság.

Ha valaki a rendszerváltás környékén azt mondta volna, hogy harminc év múlva négy ember fog a fejünk fölött zárt ajtók mögött alkudozni a sorsunkról, akik közül minimum három a közösség számára elfogadhatatlan, valószínűleg nem hittem volna el. Lehet, hogy akkor összecsomagoltam volna, és elhúzok innen.

Ma már nem tehetem, s valószínűleg akkor sem tettem volna meg. Szeretem a szülőföldem (ami nem azonos a hazámmal). Minden elmaradottságával, megkésettségével. Mindenkinek a saját édesanyja a legszebb és a legszeretnivalóbb.

De azért mégiscsak felháborító, hogy a már annyi árulást elkövetett Bugártól függjön, lehet-e ezen a földdarabon boldogulni a következő öt-tíz évben, hogy Simon legyen a letéteményese a felvidéki gazdálkodásnak, nem is szólva Fehérről, akire nemhogy jelzőt nem találok, de a térképen is hiába keresem. Hogy ezekkel kell keresni a megoldást. Mert a nagy összefogásnak nem arról kellene szólnia, hogy veszünk egy iskolai kockás irkát, és összeadunk, kivonunk, osztunk és szorzunk. A jövőnk nem az öt százalék és nem a hét százalék. Jövőnk csak akkor lesz, ha nem a kupeckedésben, a zárt ajtók mögötti mutyizásban keresik – helyettünk – néhányan a megoldást. Nem más ez, mint a felvidéki magyar közösség kiskorúvá nyilvánítása.

A közösségnek joga van tudni, mi fő a boszorkánykonyhában, mit akarnak megetetni vele. Mert lehet, hogy nem kér a kortesgulyásból és a langyos sörből.

Lehet, hogy paradoxon, de a fentiek ellenére ez a közösség életképes. Teli van közösségépítő emberekkel, sikeres vállalkozókkal, civil szervezetekkel, tanult, tehetséges koponyákkal. Olyanokkal, akik a semmiből is tudtak teremteni valamit. Akik nemzetközi sikereket érnek el. Akikre egy-egy régióban fel tudnak nézni az emberek. Lehet, hogy meg kéne határozni végre, kiből-miből áll ez a közösség? Közösség-e ez a félmillió ember? Mert egyesek szerint csak szavazógép, amely arra ítéltetett, hogy a meztelen királyokat éltesse.

Jut eszembe egy ugyancsak minapi hír a locsogó hírfolyamból. Vladimír Mečiar előbújt az odújából, és pártot gründol. Pedig az amnesztiák eltörlése után hidasék úgy verték a mellüket, mint kongói őserdőben a bagzásra készülő gorilla. Színjáték volt az is, akárcsak a mostani suskus a zárt ajtók mögött? Ennyit a szlovákiai harakterekről és a szavahihetőségről.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/32. számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Haják Szabó Mária 2019. szeptember 15., vasárnap

Krokodilkönnyek az esőerdőkért

Az esőerdőkért hangoztatott francia féltésben azért igencsak benne van a francia mezőgazdaság iránti aggodalom.

Pomichal Krisztián 2019. szeptember 15., vasárnap

Eutanázia, ha akarod, ha nem!

Felmentett a bíróság egy holland orvost, aki páciense kérése ellenére is végrehajtotta az eutanáziát.

Molnár Judit 2019. szeptember 14., szombat

Közös szándék külön utakon

Nem jól állunk! Az idő rövidsége miatt még a valósnál is kaotikusabbnak tűnik a helyzet a felvidéki magyar politikai színtéren.

Száraz Dénes 2019. szeptember 14., szombat

Hazámat egy sálért?

Elmaradt a győzelem, akkor legalább a sálat! Hazámat egy sálért! Nem volt bölcs dolog, sőt ultrabunkóság!

Kövesdi Károly 2019. szeptember 13., péntek

A píszí rémuralma

Akinek van gyermeke, unokája, annak van mit féltenie.

Fibi Sándor 2019. szeptember 11., szerda

A szlovák nyelv tanítása szakmai és nem politikai kérdés

A pedagógusnak a legfontosabb kérdésre, a HOGYAN-ra saját magának kell keresnie a választ. 

Rajkovics Péter 2019. szeptember 10., kedd

Amiért nekünk jobban fáj...

Egy nappal a csata után.

Száraz Dénes 2019. szeptember 09., hétfő

Divat lett a temetőfutás

Gyakorló futóként egykoron nekem is volt egy olyan titkos vágyálmam, hogy jó volna a temető környékén futni, esetleg versenyt a sírásókkal és főleg az idővel!

Hajtman Gábor 2019. szeptember 07., szombat

A siker kulcsa a kezünkben van

A szlovákiai magyar politikát most nagyon nehéz átlátni. Különböző érdekképviseletek, mozgalmak, platformok vannak alakulóban, így nem csoda a magyar választó értetlensége a kialakult helyzetben. 

Vélemény
Haják Szabó Mária: Krokodilkönnyek az esőerdőkért

Az esőerdőkért hangoztatott francia féltésben azért igencsak benne van a francia mezőgazdaság iránti aggodalom.

Pomichal Krisztián: Eutanázia, ha akarod, ha nem!

Felmentett a bíróság egy holland orvost, aki páciense kérése ellenére is végrehajtotta az eutanáziát.

Molnár Judit: Közös szándék külön utakon

Nem jól állunk! Az idő rövidsége miatt még a valósnál is kaotikusabbnak tűnik a helyzet a felvidéki ...