Jó programmal növelhető a tábor
Rákóczi Krisztián dunaszerdahelyi születésű fiatalember. Jogi és politológiai tanulmányokat végzett Budapesten, jelenleg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. Krisztián a Bethlen Gábor Alap keretében működő intézetben a felvidéki magyar politikát kutatja. Nagymegyeren, a kilencedik Önkormányzati Szabadegyetemen azt kérdeztük tőle, hogyan látja az elkövetkező parlamenti választásokon a honi magyarság esélyeit.(Az interjú október 18-án készült. Bár azóta sok minden változott, a beszélgetés ennek ellenére hordoz tanulságokat.)
A szabadegyetemen elhangzott előadásában a tavalyi önkormányzati választásokat boncolgatta. Milyen tanulságokat lehet belőlük levonni?
Mindenképpen érdemes visszatekinteni a 2018-as év elejére, a Kuciak-gyilkosságra, a tüntetésekre, a kormányválságra, Kaliňák és Fico távozására. Ezek mind elvezettek oda, hogy tavaly szeptemberben az Eurobarométer a szlovákiai választóknál egy soha nem látott bizalmatlanságot mért a politikai pártokkal szemben.
Az, hogy a polgárok 82 százaléka nem bízik a pártokban, nagyjából a romániai szintet jelenti.
Ezért nem volt meglepő a függetlenek előretörésének folyamata, ami már az ezt megelőző önkormányzati választásokon is tendenciaként megjelent, és tavaly tovább erősödött. Eljutottunk oda, hogy az összes megválasztott polgármester több mint 42 százalékát a függetlenek adták. Itt nem csak függetlenekről beszélünk. Láthatóvá vált, hogy a pártokkal szembeni bizalmatlanság miatt a pártlogó sok polgármesterjelöltnél teherré vált, és sokan le is mondtak róla. Ezt a magyar közegben még erősíti, főleg a nemzetiségileg vegyes településeken a félelem, hogy egy etnikai párt logója esetleg távol tartja a szlovák vagy a vegyes házasságban élő választót, függetlenül attól, hogy elégedett egy regnáló polgármesterrel. Több tucat olyan MKP-s indult, aki a fenti okok miatt, hivatalosan függetlenként nyerte el a mandátumát.
Sőt a függetlenek csoportosan, de facto helyi pártként is indultak, ami szintén érdekes jelenség. De térjünk rá, hogyan viselkedtek a felvidéki magyarok.
Végigmehetnénk településről településre, mégis szinte lehetetlen meghatározni, hogy pontosan milyen volt a magyarok pártválasztása, illetve személyválasztása. Sokat elárul ugyanakkor, ha az országos választás részvételével összehasonlítjuk a magyarlakta járások vagy az egyes települések részvételi adatait. Az országos részvétel immár az ötödik önkormányzati választásokon stabilan a 46–49 százalék közötti tartományban mozog. Ehhez képest a magyarlakta járások között egyedül Dunaszerdahely volt az, ahol egyáltalán meghaladta ezt az átlagot. Jobb eredményt ért el az átlagnál Szenc és Nyitra is, de ezekben sajnos már nem akkora a magyarok aránya. A keleti járások összességében jobb részvételi adatokat mutattak, de ebben már nagyon nehéz kimutatni a magyar választók szerepét. Ha a Komáromi, a Vágsellyei, a Lévai járásra koncentrálunk, akkor fokozatosan csökkenő folyamatnak vagyunk a tanúi.
Tendenciaként foghatjuk fel, hogy a magyarok választásról választásra egyre inkább távol maradnak az urnától. És ez tavaly nem fordult meg, inkább erősödött.
Ezt annak ellenére tapasztalhattuk, hogy a pártok mellett megjelentek a függetlenek? Elvileg megvolt a lehetőségük a polgároknak, hogy a függetlent válasszák, ha nem akartak pártjelöltekre szavazni.
Ez egy tényleges folyamat, amit nagyon sokan sokféle okra vezetnek vissza. Valaki éppen az egység hiányát, valaki pedig adott esetben annak a meglétét hibáztatja. Ebben nem szeretnék igazságot tenni, mert erre is, arra is találunk példákat. Ha visszagondolunk az öt évvel ezelőtti komáromi választásra, ott kialakítottak egy magyar egységet, ennek ellenére ez egyértelmű vereséget szenvedett. Az önkormányzati választásokból a nagy egészre egy pontos képet kivetíteni meglehetősen nehéz, de a tendenciák láthatók.
Egyértelmű, hogy a durván 350-370 ezer választójoggal rendelkező felvidéki magyarságnak jelen pillanatban legfeljebb a fele az, aki a választásokon megjelenik.
Azaz 170-180 ezer választó, miközben 2016-ban 130 ezer kellett a küszöb átugrásához, és ha a részvétel az akkori 60%-ról 70-re emelkedik, akkor már 155 ezer szavazatra lesz szükség a parlamentbe jutáshoz.
Ehhez még viszonylag pontos számokat fűznék hozzá a 2016-os parlamenti választásokból. Akkor a magyarok durván 50%-a választotta az MKP-t, 35-37 százalékuk a Hidat, a többi pedig szlovák pártokat, amelyek közül majdnem 10 százalékkal kiemelkedik a Smer. Ezen a választáson az is látszódott, hogy a Híd szavazatainak 44 százalékát adták a magyar választók. Ezek a saját számításaink, amelyeket a települési szintű eredmények és a nemzetiségi adatok vizsgálatából következtettünk.
Ezek szerint 2016-ban a Hídra 75 ezren, az MKP-ra 105 ezren szavaztak a magyarok. Tehát 180 ezer olyan felvidéki magyar volt, aki elment, és magyar érdekeltségű pártokra is szavazott.
Az azóta lefolytatott választásokon, akár a megyein, akár az önkormányzatin, nem erősödött a részvétel, inkább gyengült. Az európai parlamenti választásokról inkább ne is beszéljünk, nehezen értékelhető. A himnuszügy valószínűleg felfelé húzta a részvételt, viszont ártott a Hídnak, és a választóik egy része valószínűleg az MKP-ra szavazott. A pártoknak azt kellene célul tűzniük, hogy ezt a számot minél inkább feljebb tornásszák. Ehhez van is mozgástér, mert legalább ugyanennyi magyar választó van, aki az elmúlt években nem jelent meg az urnák előtt. A lecke fel van adva, tehát a másik 180 ezer magyar várja, hogy megfelelő programmal, mozgósítással elérjék őket.
Az utóbbi időkben sokféle variációban folyt az útkeresés a parlamenti képviselet megtalálására. Az augusztusi MKP–HÍD-tárgyalások az újraegyesülés reményét keltették, míg az Összefogás szeptemberi megjelenése a jövőbeni megújulás reményét kínálta. Lehet ezt még követni? Melyik a jó stratégia?
Próbálom figyelni. Tegyük hozzá, most ott tartunk, és nem lehet tudni, mit hoz a holnap, hogy nagyobb esély van az MKP–HÍD választási lista kialakítására.
Matematikailag van ennek létjogosultsága?
Matematikailag biztos, hogy van. Feltételezem, a Most-Híd magyar szavazóit összességében az MKP-val való összeborulás nem fogja eltántorítani. Persze biztosan lesz lemorzsolódás mindkét párt esetében, kérdés, hogy ez melyik párt keményvonalasainál lesz nagyobb. Feltételezem, hogy a pártok ezt előzetesen is felmérik a potenciális választóiknál, és törekedni fognak a szavazatok maximalizálására.
Ugyanakkor nincs kizárva, hogy a választási listán induljon a megújulás reményét keltő formáció is.
Ezeken a tárgyalásokon nem vagyok ott, éppen ezért nyilatkozni sem mernék ennek tekintetében. Főleg úgy, hogy egy ponton túl a választó részéről már-már követhetetlen folyamatot látok. Négy hónappal a választásokat megelőzően inkább a programra, a kampányra lennék kíváncsi, hogy kialakulhasson bennünk, kire is adjuk a szavazatunkat.
A követhetetlenségről még sok szó lesz, hiszen főleg az „internet népe” nekimegy az összes lehetséges variációnak. Kinek ez, kinek az nem jó, és az egyszerű választópolgárban csak a keserű szájíz, a kilátástalanság marad.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/43. számában.
