2019. október 19., 15:04

Hogy lesz ebből kormány?

Nincs irigylésre méltó helyzetben az, aki a szlovákiai politikai történésekből próbálja megjósolni, hogyan fog kinézni a politikai képviselet a 2020-as választások után. S bár a felvidéki magyar vonalon az egyesítés-közösködés-elhatárolódás vonalon folyik a párbeszéd, az összes szlovák párt is komoly problémákkal küzd.

Robert Fico
Fotó: TASR

Ez akár hosszú távú politikai válságot is előrejelezhet, miközben érdemes számba vennünk, milyen frontvonalak alakulhatnak ki. Emellett megvizsgáljuk, vajon milyen szerepet játszhatnak a kormányalakításban a magyar pártok – már ha egyáltalán játszhatnak.

A szlovákiai politika legnagyobb problémája a 2016-os választások, valamint a Kuciak-gyilkosság után kirobbanó válság idején még a háromosztatúság volt. A Smer és partnerei, a „hagyományos” ellenzék, valamint Kotleba és a szélsőségesei három olyan hatalmi központot képeztek, amelyek között nehezen volt elképzelhető bármiféle átjárás. Kotleba mindenkitől elzárta magát, a parlamenti ellenzék nem mutatta a konstruktivitás jeleit, míg a Smer-blokk pusztán üzleti és érdekalapon működött.

Mostanára eljutottunk oda, hogy a Smernek meggyengültek a társadalmi pozíciói, a jobboldali ellenzékből van legalább kettő (az új és a régi), a szélsőségesek pedig több alkalommal is kötöttek már csendes alkut a kormánnyal. Az új határvonalat valahol máshol húzzák majd meg a kormány és a koalíció között, már csak azért is, mert a Smer–SNS–Híd-hármasnak eleve nem lenne 75 mandátuma.

A helyzet tisztázásában nem segít, hogy még az alapvető politikai erőviszonyokkal sem vagyunk tisztában.

Azt sejteni lehet, hogy a meggyengülő Smer még mindig a legerősebb párt, az egyre inkább lendületet veszítő Progresszív Szlovákia, Kiska lassan erőre kapó formációja, valamint Kotleba pártja bent lesz a parlamentben. Talán még a kereszténydemokratáknak és az SNS-nek sem kell félnie. Richard Sulík pártja viszont most van túl egy belső válságon, Igor Matovič vesszőfutása is tart, Boris Kollár egyszemélyes politikai projektje bármikor kifulladhat. Stabilan öt százalék alatt áll a Híd és az MKP, ugyanígy a felfutás előtt álló Tomáš Drucker Jó Választása és Štefan Harabin magánprojektje, a Haza.

A kínálat sokszínűségéből még két dolog következik:

nehéz lesz összerakni kevesebb mint négy, de akár öt pártból egy működőképes koalíciót,

s könnyen lehet, hogy rengeteg szavazat veszik el a választások után, mivel pártok szorulnak a parlamenti küszöbön kívülre. Ilyen bonyolult helyzetben alakíthat-e valaki tartós kormányt?

Az első és legfontosabb tényező, hogy melyik blokk nyeri a választásokat – a Smer, vagy Robert Fico pártjánál erősebbnek bizonyulhat a PS-Spolu és a Kiska-párt egyesített eredménye.

Minél nagyobb erőt tud felmutatni a győztes formáció, annál vonzóbbnak tűnhet a puszta mandátumszámok által biztosított stabilitás és kevesebb szereplő között kell egyeztetni.

Robert Ficónak nem okoz gondot leülni az SNS-szel és Kollárral, de Harabin vagy akár Kotleba kormányba vételével szemben is sokkal kisebb lenne az ellenállás, mint négy évvel ezelőtt. A kártyákat az keverheti meg a Smer részéről, ha kiderül, hogy Fico és Peter Pellegrini miniszterelnök-listavezető teljesen más véleményen vannak arról, kivel is kell közösködni.

Pellegrini ugyanis Ficóval ellentétben biztosan szívesebben nyitna a politikai centrum felé.

A PS-Spolu és Kiskáék sikere esetén az jelenti a legnagyobb rizikót, hogy már a miniszterelnök személyén összevesznek, és bármilyen előzetes megegyezéssel vágnak neki a választásoknak, az egyik párt túl gyenge vagy túl jó szereplése boríthat bármilyen alkut. Számukra az sem mindegy, mennyire erősen vagy gyengén szerepel a hagyományos ellenzék két prominense, de hosszú távon nem túl megbízható politikusa, Richard Sulík és Igor Matovič. Ők a jobboldal természetes szövetségesei lennének, de nem szeretik a sokadhegedűsi szerepet, és buktattak már korábban is kormányt.

És a magyarok?

A fenti eszmefuttatásban még említés szintjén sem beszéltünk a Hídról, az MKP-ról, az Összefogásról, vagy ezen pártok kombinációjáról. A magyar választókat megszólító pártok kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a kormányon való osztozkodásban, hiszen koalícióképesek. A magyar kormányszereplés ellenében két indokot szokás felhozni:

az egyik a Smertől vagy valaki mástól való elzárkózás, a másik pedig a szlovák közeg Orbán-fóbiája.

A sok magyar kezdeményezés Smerhez való viszonya meglehetősen homályos. A Híd annak ellenére lépett kormányra Robert Ficóékkal, hogy kimondottan a Smer-ellenességre építette a kampányát. És bár Bugár Béla a napokban kijelentette, hogy a jelenlegi ismereteivel talán nem lépett volna koalícióra a Smerrel, észre kell vennünk a megállapítás finom árnyalatait. Egyrészt feltételes módban fogalmaz, másrészt a Híd elnöke múlt időben beszél.

Bugár kijelentéséből egyáltalán nem következik, hogy ne tenné meg ugyanezt még egyszer, és az augusztusi, önálló választási indulást bejelentő OT után sem határolódott el a párttól.

A szlovák ellenzék Hídhoz való kötődése legalább ennyire ambivalens, hiszen a Híd címére érkező bírálatok és a szlovákiai közvélemény szimpátiájának elvesztése ellenére nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Híd ne találna megértésre a jobboldalon. Különösen akkor, ha a párt lehetne a mérleg nyelve.

A Híd riválisai – az egyszerűség kedvéért vegyük bele az MKP-t, az Összefogást, vagy akár a Magyar Fórumot – jóval bátrabban nyilatkozgatnak arról, hogy a Smer-kormány, más olvasatban a maffiakormány leváltásra érett képződmény, de a teljesen explicit elhatárolódás még nem történt meg. Az együttműködést akár bátoríthatná is, hogy a Híd már megnyitotta ezt a kaput, ledöntve minden erkölcsi gátat, de nehezíti, hogy a magyar választók ezt minden bizonnyal négy év múlva erősen büntetnék, mint azt Bugárék példája mutatja.

Az alternatíva, az ellenzékkel való kapcsolat viszont gyenge, évek alatt nem sikerült szorosabb együttműködést kialakítani ezen a téren, igaz, ezen a szlovákiai ellenzék permanens válsága sem segített.

Igor Matovič önös érdekekből néhányszor igyekezett becsatornázni az MKP-t, de ő számít egyúttal a jelenlegi színtér legmegbízhatatlanabb politikusának is.

Végül, de nem utolsósorban egyfajta átértelmezett magyarkártyaként jelenik meg a magyar pártok megítélésében az Orbán Viktor-tényező. A szlovákiai sajtó sajátos egyszerűsítésében Szlovákia egyrészt erkölcsileg magasabb rendű országként jelenik meg Magyarország mellett, másrészt kezdhetjük megszokni az „idegen beavatkozás” és „kézzel irányított” hívószavakat a pártok osztályozásánál.

A helyzet tisztázásában nem segít, hogy Orbán Peter Pellegrini melletti kiállását sem sokan próbálták vagy merték értelmezni.

A valóságban a Smer-ellenes magyar pártok legnagyobb, de nem megvalósíthatatlan kihívását pont az jelenti, hogy nyújtsanak Magyarország felé egy értelmezhető, stabil alternatívát a jelenlegi kormánnyal szemben.

Ehhez viszont nemcsak parlamentbe, de tárgyalási pozícióba is kell kerülni.

Addig pedig még hátravan a listák felállítása, a program kitalálása, a mozgósítás, az ötszázalékos küszöb megugrása – sok olyan feladat, amelynek az előkészítésével az elitünk többéves csúszásban van.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/42. számában)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.