Felavatták Dercsika új óvodáját.
Elsőbbséget élveznek azok a gyerekek, akik 2026. augusztus 31-ig betöltik 5. életévüket.
A nyugodt, családias környezet ideális a kisgyerekek számára.
Túl sok még a bizonytalanság a jövőt illetően, de vannak, akik pozitív változást remélnek.
A kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt a kisebb óvodák léte veszélybe kerülhet.
Egy kihagyhatatlan program kicsiknek és nagyoknak.
Gyermekbetegsége miatt csökkent kapacitással.
Az élőzene varázsa semmivel sem pótolható.
Pozsonyban jelentősen, másutt csak mérsékelten nőnek a havi illetékek.
A többség azt a kitételt kifogásolta, hogy az épületben magyar tannyelvű óvodai és bölcsődei csoportoknak kell működniük.
A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel. A 300 millió forintból felépített kétszintes épületben négy óvodai és egy bölcsődei csoport kap helyet.
A szervezők célja évről évre lenyűgözni a kicsiket, és egy felejthetetlen délutánt biztosítani a kisgyerekes családoknak.
A tetszetős új, jól felszerelt épületben vonzó programokat kínálnak az óvodásoknak.
Jó, ha számíthatunk egymásra és senkiről se feledkezünk meg.
2001-ben 14 kicsivel nyílt meg az óvoda, a jelenlegi 5 csoportban pedig 106 gyermekkel 10 óvópedagógus foglalkozik.
Generációkat nevelt hatalmas szeretettel.
A nagycétényi Manócska Óvodában mindig történik valami.
Tizennégy gyermekkel kezdték az évet, januárra már tizenheten voltak, szeptembertől pedig harminckét gyermekkel kezdenek.
A 45 gyermekből csak 16 kerül magyar osztályba.
Egy szülő és gyermeke lett fertőzött.