Negyven ledolgozott év után kérvényezhető a korkedvezményes nyugdíj. De vigyázat, nem mindegyik év számít bele a negyvenbe.
A francia kormány bemutatta kedden a tervezett nyugdíjreformot, amelynek keretében a jelenlegi 62 évről 2030-ig fokozatosan emelnék 64-re a nyugdíjkorhatárt.
A nők nyugdíjkorhatárának emelését azonban olyan intézkedések kísérik, amelyek megkönnyítik az átállást: így a szabályozás csak 2024-ben lépne életbe.
A gyermekvállalás és -nevelés óriási egyéni áldozatokat követel. Mégis ez volna a legjobb megoldás közösségünk és nyugdíjrendszerünk fenntartása szempontjából. Jó volna, ha a társadalom is jobban támogatná a felelősségteljes nagycsaládosokat.
Jövő januártól lényeges változások várhatók a nyugdíjrendszerben az első nyugdíjpillér terén.
Az új számológép segítségével minden biztosított személy ki tudja számítani a nyugdíjba vonulásának évét.
Szlovákia jövőbeni államadóssága a GDP 200 százalékával növekedett.
A maximális nyugdíjkorhatár alkotmánytörvénybe foglalása miatt szükség volt a gyermek nevelésének és a korábbi nyugdíjba vonulás feltételeinek a meghatározására.
A horvát kormányfő jelezte, hogy meghallották az állampolgárok üzenetét, de utalt arra, hogy más országok is megemelik a nyugdíjkorhatárt.
Újabban eltörlik azt a rendszert, amely a nyugdíjkorhatár megállapításánál a születéskor várható élettartamból indult ki a Statisztikai Hivatal által évente közölt adatok alapján.
"Ez színtiszta populizmus, ahogy az előnyeik elvesztésétől félő politikusok a gyerekeinknek és az ő gyerekeiknek gyártják a gondokat. Ez az intézkedés az emberek ellen van, ezért rossz."
Ha összeszámolják a pro és kontra szavazatokat, a végeredmény nagyon szoros, ezért minden csak a szavazás után fog eldőlni.
A maximális nyugdíjkorhatár alkotmánytörvénybe foglalásáról a parlament következő ülésén fognak szavazni.
A számológép jobb felső sarkában részletes kitöltési és használati útmutatót találnak az ügyfelek.
Napközben először eltolták a szavazást délutánra, hátha megtalálják a hiányzó szavazót, majd inkább elnapolták a szavazást a novemberi ülésszakra.
A generációk közötti és újraelosztási küzdelem minden valószínűség szerint a húszas és harmincas évek politikájának keserű valóságává válik.
Nyugdíjazáskor figyelembe vennék azt is, a nők hány gyermeket neveltek fel.
A Smer-SD második olvasatban lévő alkotmánytörvény-javaslata értelmében 64 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt.
Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom vezetője viszont azt állította kedden, hogy az alkotmánytörvény-javaslat módosításáról a Smer-SD nyár óta nem tárgyalt velük.
A javaslat előnyben részesítené a gyermekeket felnevelő nőket, akik előbb vonulhatnának nyugdíjba.
A maximális nyugdíjkorhatár bevezetése mellett egy a minimálbérrel kapcsolatos alkotmánytörvényt is bevezetnének.
A maximális nyugdíjkorhatárral kapcsolatos alkotmánytörvény-javaslat szerint jelenleg a nők és a férfiak is legkésőbb 64 évesen mennének nyugdíjba.
A törvénymódosítást a képviselők szerint a csehországi nyugdíjrendszer inspirálta.
A Smer-SD képviselői azt szeretnék, ha a nyugdíjba vonulás éve nem léphetné túl a 64 éves korhatárt.