Az 5,3 kilométeres közút felújításának összköltsége 1,4 millió euró volt.
Több mint 30 ezer eurós segítséget kaptak a Dunaszerdahelyi- és a Galántai járás települései.
A pályázatokról szóló végső döntést Nagyszombat Megye Önkormányzata 2023. május 17-én hozza meg.
A II/507-es úton Vízkelet és Galánta között 2980 méternyi szakaszt állítanak helyre.
A munkaerőpiac igényeihez és a kilencedikesek számához próbálnak alkalmazkodni.
Két 12 férőhelyes épület készül.
A megyei képviselők tudni szeretnék, milyen hatásai lesznek az ott lakók életére.
Tíz oktatási intézményt - nyolc óvodát és két alapiskolát - kellett bezárni az múlt héten Nagyszombat megyében, mert sok gyerek megbetegedett.
Az állam csökkentette a megye felé a leosztott részesedési adók arányát.
A mátyusföldi lakosságnak szüksége van a galántai kórházra. A leminősítési folyamat azonban megkezdődött. Politikai játszma tanúi vagyunk?
A Dunaszerdahelyi járásban 13, a Galántaiban 9 projekt volt sikeres.
A változásokat a vonatközlekedés módosított grafikonjához igazították.
Főleg tartós élelmiszerekre van szükség, például olajra, száraztésztára, hús- és halkonzervre, lisztre, illetve félkész termékekre, például instant levesre, instant tésztára.
Több mint 195 ezer eurós támogatást különített el Nagyszombat megye önkormányzata a költségvetéséből, hogy támogassa a dunaszerdahelyi szakközépiskola udvarán felépített futball- és távolugrópályát.
Az intézetnek 46 lakója és 39 alkalmazottja van.
Nagyon nehéz időszak előtt áll mind a vállalkozói, mind a magánszektor, beleértve a megyéket és a helyi önkormányzatokat is.
Mit gondol a jelenlegi megyei alelnök, miért is alakult ki vita a személye körül.
Így is akad magyar kihívója a jelenlegi alelnöknek.
Kiderült, hogy kinek van esélye magyarként harcolni a megyeelnöki székért!
Kedden délután Dunaszerdahelyen mutatják be a Szövetség megyei elnökjelöltjét és képviselőjelöltjeit.
Egyesek fittyet hánynak arra, hogy vezetés előtt ittak.
A csallóközi magyar települések épülnek és szépülnek, a nyári időszak alatt számos felújításnak lehetünk a szemtanúi.