Az idei év első felében 730 közlekedési baleset történt Nagyszombat megyében, ami megközelítőleg napi két balesetet jelent.
Nagyszombat megye 4,8 millió euróval növelte 2019-es évi költségvetését a kiadási és bevételi oldalon egyaránt.
Május 5-én munkaértekezleten találkozott Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke a Dunaszerdahelyi járás településeinek polgármestereivel.
Az ellenőrzés a gépjárművezetőkre, a kerékpárosokra és a gyalogosokra is kiterjed.
Az útfelújításokra Nagyszombat megye tizenöt millió euró értékben kamatmentes hitelt vesz fel a kormánytól.
Öt alacsony energiaigényű családi ház épül majd a támogatásból, ahol családias környezetben élhetnek az otthon lakói.
A közlekedési, vasúti és rohamrendőrök elsősorban a forgalom biztonságára és folyamatosságára fognak ügyelni.
Több intézmény vezetésére írtak ki pályázatot, amelynek leadási határideje március 13.
Nagyszombat megye küldöttsége Jozef Viskupič megyelnök és Berényi József alelnök vezetésével első alkalommal mutatkozott be a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Az Utazás 2019 kiállításon első alkalommal bemutatkozó Nagyszombat megye küldöttége elnökével, Jozef Viskupičcsal az élén tettek látogatást a Magyar Parlament elnökénél.
Érdemes még ma kommentelni, ha bálozni akar.
Nagyszombat megye képviselő-testülete ülésén döntött a a szociális és kulturális intézmények igazgatóinak visszahívásáról, illetve az intézményvezetők ötéves mandátumáról.
A mai napon Somorján kaphatnak bővebb tájékoztatást az érdeklődők.
A legtöbbször zár kinyitása, letört ágak eltávolítása, elázott lakás, gázszivárgás, túlsúlyos beteg szállítása miatt volt szükség segítségre.
A Nagyszombati Kerület tőkeberuházásainak euróban kifejezett 35,5 %-a kerül a Galántai és Dunaszerdahelyi járásokba.
A halál leggyakoribb oka keringési zavar volt, a keringési rendszer betegségeiben a legtöbb férfi a Galántai járásban halt meg.
A megye a díjat azért alapította, hogy így ismerje el azokat, akik sokat tettek a szabadságért, az emberi jogokért és a demokrácia megszilárdításáért.
Fontos dunaszerdahelyi fejlesztések mögé sikerült felsorakoztatni a megyei képviselőket.
Corvin Mátyás Gimnázium már huzamosabb ideje diákhiányban szenved.
A rendelőt már félig-meddig bezárták, és a jelen lévők azt állították, hogy ott csak tartályokba csomagolt ivóvizet árulnak.