Lövöldözés tört ki a Németország délnyugati részén lévő Mercedes gyárban csütörtökön, ketten meghaltak.
A Mercedes felújította kompakt szabadidő-autóját, amely most gazdagabb szereltségben és attraktívabb külsővel szólítja meg a vásárlókat.
Igazi luxus.
A 23 éves versenyzővel a következő idényre kötöttek szerződést, így Schumacher minden versenyhétvégére elutazik majd és szükség esetén helyettesíteni tudja a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltont vagy George Russellt.
A teljesítménymutatók ismeretében szinte hihetetlennek tűnnek az autó fogyasztási és emissziós adatai.
Már lemondott az újabb világbajnoki címről a Forma-1 hétszeres győztese, Lewis Hamilton, aki csupán 13. helyen zárta a vasárnapi Emilia Romagna Nagydíjat.
A stuttgarti istálló csütörtökön jelentette be, hogy nem fordul az ügyben a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA).
A tisztán elektromobil hatótávolságát 600 km körülinek adja meg a gyártó.
Az EQS és a hagyományos S-osztály közötti külső hasonlóság teljesen nyilvánvaló, de ugyanúgy a különbségek is.
A 35 éves versenyző, aki felépülése után már nem ült F1-es autóban, és jelenleg az egyesült államokbeli Indycarban versenyez, két nappal a francia GP után tesztelni is fogja a Mercedest.
Bottas mögött csapattársa, a hétszeres világbajnok, és jelenleg is címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, a Red Bullal versenyző holland Max Verstappen pedig a harmadik.
A 36 éves Hamilton egy évre szóló szerződést kap a Mercedesnél, a megállapodás pedig tartalmaz egy további esztendőre szóló opciós hosszabbítási lehetőséget.
Korábban egyetlen konstruktőr sem nyert sorozatban hét vb-címet, ez a Mercedesnek sikerült először.
A Mercedes csütörtökön már jelentett egy pozitív esetet, de azonnal hozzátette, nem a két pilótájukról van szó.
Valamennyi új S modell kilencfokozatú automata váltóval, a 4x4-es modellek pedig fejlett összkerék-kormányzással kerülnek forgalomba.
Év végén lejáró szerződését akkor hajlandó megújítani, ha 40 millióra emelik jelenlegi 36 milliós fizetését.
A sajtó hetek óta arról spekulál, hogy Vettel a Mercedeshez igazolhat.
Lojálisak maradunk a mostani pilótáinkhoz, és nem kezdünk semmilyen egyeztetésbe egy olyan időszakban, amikor az idei szezon még csak el sem kezdődött.
A magyarországi gyár jelenleg több mint 4400 munkatársat foglalkoztat.
Ilyen magasságba eddig még semmiféle gépkocsi nem kapaszkodott fel sehol a világon.