Ilyen magasságba eddig még semmiféle gépkocsi nem kapaszkodott fel sehol a világon.
Hamilton: Jelenleg semmiről sem zajlanak egyeztetések. A lapok kitalálták a sztorikat.
Két leghátsó ülése opciós tétel az alaplistán.
A szériakész változat világpremierje a szeptember 12-én kezdődő Frankfurti Autószalonon lesz.
A százas sprintidő mindössze 4,9 másodperc, az átlagfogyasztást pedig kissé nehezen hihető 7,5 literben adja meg a gyártó.
Az új dízelmotoros G-Klasse forgalmazása idén tavasszal kezdődik.
Három osztrák államfő hivatali autójaként szolgált egy 1964-es Mercedes-Benz 600 limuzin, melyért 384 ezer eurót adott a győztes licitáló.
Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul.
Nem felel meg az előírásoknak két programbeállítás a kipufogógáz tisztítását végző berendezés vezérlésében.