2019. november 4., 08:07

Mercedes-Benz GLB: A márka első kompakt hétszemélyes „szabadidőse”

Röviddel bemutatkozása után már a piaci bevezetés küszöbén áll a Mercedes-Benz első, hétszemélyessé is átalakítható kompakt szabadidő-autója. Méreteiben – elsősorban a 4,63 métere hosszúsággal – a GLA és a GLC közé illeszkedik, ezt mutatja a megjelölése is. Két leghátsó ülése opciós tétel az alaplistán.

mb1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Mercedes

A GLB csomagtere 5 személy mögött 560 literes, de a középső sor előretolásával 739 literre bővíthető. Ha pedig ezeket az üléseket lehajtjuk, 1755 literes csomagtér áll a rendelkezésünkre.  

A leghátsó két ülésen a gyár szerint akár 1,68 méter magas s személyek is utazhatnak, beszállásukat a középső sort előrecsúsztató EASY-ENTRY rendszer könnyíti meg.

Fotó:  Mercedes

 A motorkínálat pedig egyrészt igen gazdag, másrészt jól illusztrálja, hogy a Stuttgartban még nem félnek a dízelektől…

A komplett lista:
GLB 200 (163 LE)
250 4MATIC (224 LE)
180d (116 LE)
200d (150 LE)
220d (190 LE).

Fotó:  Mercedes

A dízelmotorok már természetesen teljesítik a 2020-ban bevezetendő szigorúbb környezetvédelmi előírásokat. Az autó a hírek szerint már idén megjelenik a hazai piacon is,

39 786 és 49 870 euró közötti áron.

Fotó:  Mercedes
mb1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék