Magabiztos siker, Kalmár Zsolt viszont megsérült.
Akárcsak San Marino ellen, Andorra vendégeként is kizárólag a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak Marco Rossi.
A már többször bevált három belső védős rendszerrel kezd majd.
Gulácsi Péter után Schäfer András is elhagyta a magyar labdarúgó-válogatott keretét, így nem lép pályára vasárnap a San Marino, illetve szerdán az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
Fordulatos, remek meccsel kezdtük el a vébéselejtezőket. Kár, hogy döntetlen a vége, egy unalmas 1:0 jobb lett volna.
Marco Rossi szövetségi kapitány két forgatókönyvre is felkészítette a magyar labdarúgó-válogatottat, amely csütörtökön a lengyelek ellen kezdi meg hazai pályán a világbajnoki selejtezősorozatot.
Szerdán kezdődnek a vébéselejtezők. utánajártunk, mi kell ahhoz, hogy '22-ben a magyar csapat is ottlehessen Katarban.
A lengyel szövetség szerdai közlése szerint azonnal elkülönítették társaitól a Leeds United 30 éves középpályását, aki így nem tart a csapattal Budapestre.
A magyarok szerdán a németek ellen kezdenek Székesfehérváron, majd három nappal később a Bozsik Arénában találkoznak a románokkal, március 30-án pedig Székesfehérváron zárják a csoportkört a hollandokkal.
Szoboszlai Dominik és Könyves Norbert sérült.
„A magyarok harcosnak születtek. Ez a génjeikben van, hiszen rengeteget kellett küzdeniük a történelem során”.
Hol tart a magyar foci? Miben áll Marco Rossi játékfilozófiája? Minek köszönhető a Fradi BL-szereplése? Bajnok lesz-e a DAC?
Rá akartam cáfolni a kétkedőkre és be szerettem volna bizonyítani, hogy nemzetközi szinten is helyt tudok állni.
A Magyar Labdarúgó Szövetség karácsony előtt kilencperces videóval lepte meg a magyar szurkolókat. Figyelem, soha nem látott felvételek következnek!
Az első két kalapból Angliát és Lengyelországot kapta a magyar labdarúgó-válogatott csoportellenfélnek a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának hétfői sorsolásán.
A következő egy-két, három esztendőben több fiatal is előkerül majd, és ebben az időszakban nehéz lesz bekerülni a magyar válogatottba
Azzal, hogy megnyertük a Nemzetek Ligája csoportküzdelmeit, elérhető közelségbe került a 2022-es vébé pótselejtezője.