Összegyűjtött több mint 10 ezer támogató aláírást a Jablko párt, és kérte bejegyeztetését a Belügyminisztériumtól, május közepére tervezi az alakuló kongresszusát.
Lucia Ďuriš Nicholsonová szerdai sajtótájékoztatóján bemutatta új pártját.
Az új párt középutas politikát követne, amely inkább a szociális témákra fókuszálna.
Lucia Ďuriš Nicholsonová az előrehozott választások lehetősége kapcsán turbó fokozatba kapcsolta pártalapítási törekvéseit.
A szakminisztérium válaszában „inkompetens kijelentéseknek és hazugságoknak” nevezte az EP-képviselő szavait.
Sulík szerint Nicholsonová döntésében az is közrejátszott, hogy már nem akart tovább a párt tagja lenni
Lucia Ďuriš Nicholsonová csütörtök este a szociális hálón erősítette meg, hogy kilép az SaS-ből.
A Remišovával kialakult nézeteltérése tovább gyűrűzik
Mióta Szlovákia belépett az Európai Unióba, egyetlen szlovák EP-képviselő sem foglalt el ilyen jelentőségű pozíciót.
Az, hogy csütörtökön megválasztották őt az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának élére, elmondása szerint új helyzetet teremtett.
A párt Országos Tanácsa egyelőre nem fogadta el a kérvényt.
Ľubomír Galkot jelöli az SaS a parlament alelnöki posztjára Lucia Ďuriš Nicholsonová helyett, aki mandátumot szerzett az európai parlamenti választáson és az SaS EP-képviselője lesz Brüsszelben.
Nem csak Danko az egyetlen szlovák politikus, aki közönséges nyilatkozatairól lett ismert.
Magára az ülésre azonban valószínűleg nem fog sor kerülni, mivel Danko utalt rá, hogy nem fogják elfogadni a programot.
A mai TA3 műsorában Danko durva szavakkal illette Nicholsonovát.
Az ellenzéki képviselő szerint a bűnüldöző szerveknek az egész helyzetet meg kell vizsgálniuk.
Az agrártámogatásokkal való visszaélésekre figyelmeztetett a mezőgazdászok egy csoportja egy sajtótájékoztatón Szepsiben. Lucia Ďuriš Nicholsonová, a parlament ellenzéki alelnöke megfélemlítésekről, verésekről, törvénytelenségek soráról számolt be.