2023. január 18., 20:30

Nicholsonová esete az almával

Azt már megszokhattuk, hogy a szlovák politikában egészen furcsa dolgok történnek.  Elég csak a kormányon belüli veszekedéseket feleleveníteni, vagy a folyamatos kormányválságot, és azt az agóniát, amely jelenleg az egész szlovák belpolitikát jellemzi. Ha valami ennek kapcsán megmosolyogtatott minket, akkor az általában azért volt, mert a kormányon belül valamiféle „szerencsétlenkedés” történt. Most viszont nem Matovičon, vagy Sulíkon nevet a szlovákiai közvélemény, hanem Lucia Ďuriš Nicholsonová új pártjának a nevén, amelyet a napokban jelentett be.

Fotó: TASR

A szlovák politika történetében voltak már furcsa hangzású pártok. Emlékezzünk a Pavol Rusko által vezetett ANO liberális pártra, de a 2012-es parlamenti választáson olyan párt is megméretette magát, amely a szerény és visszafogott 99% névvel állt a választók elé. Sőt, ha visszaemlékezünk, akkor a 2010-es választáson egy „Paliho Kapurková, veselá politická strana“ (Pali Búcsúpohara, Vidám Politikai Párt) nevezetű formáció is elindult a választáson. Az utóbbi nyilván egy viccpárt, de azért akadnak még furcsa nevek, amelyeket ugyan releváns pártok hordoznak, de megmosolyogtatnak bennünket.

Azt azonban nem hiszem, hogy az SaS-ből kivált Lucia Ďuriš Nicholsonovának az volt a célja, hogy megmosolyogtassa a szlovák közvéleményt. Pedig ez történt. Az európai parlamenti képviselő vasárnap jelentette be, hogy új pártja „Alma“ néven fog megalakulni. Nicholsonová szerint elég azokból a pártokból, amelyek különféle „politikai címkéket“ aggatnak magukra. A képviselőnő szerint unalmasak már azok a megnevezések, hogy szociáldemokraták, kereszténydemokraták, zöldek, balliberálisok, polgári konzervatívok, szabadelvűek és a sort lehetne folytatni.

Nicholsonová szerint eljött annak az ideje, hogy valami olyan szimbólum kerüljön elő, amelyről mindenkinek pozitív dolog jut az eszébe. A pártalapító valóságos marketingbeszédet mondott a videójában az almáról, miszerint ez a gyümölcs ízletes, zamatos és egészséges, ezért majd mindenki ráharap. Ízlelgessük egy kicsit. Nem szokatlan ez egy olyan képviselőtől, aki az értelmiségi körökből szólítja meg szavazóit?

Az új párt középutas politikát követne, amely inkább a szociális témákra fókuszálna, így a Hlas-tól, de a baloldali liberálisoktól is rabolna szavazatokat. Szép terv, azonban térjünk vissza a pártnévre, mert a névválasztással önmagában aligha szerez szimpatizánsokat. Főleg úgy, hogy több politikus is kommentálta Nicholsonová pártjának a nevét.

Az egyik ilyen volt az OKS elnöke, Ondrej Dostál, aki egy steakről tett ki képet a közösségi oldalára olyan szöveggel, ő erre gondolna, ha valami zamatos, szép és friss lenne, akkor az ő pártját egy közepesen átsütött steaknek hívnák. Nyilván ez a bejegyzés egy ironikus megjegyzés volt Nicholsonová pártjára, ám ezt a képviselőnő nem vette jó néven, és Dostálnak azt üzente, ha a pártját valóban steaknek hívnák, akkor nem kellene az SaS hátán bekerülnie a parlamentbe.

Nemcsak Dostál, de számos olyan politikus is viccelődött a pártkezdemény nevén, akik közel állnak a képviselőnőhöz. Nicholsonová pedig mindenkit rendre ki is osztott. De vajon, hogy fog ezek után szövetségeseket gyűjteni?  Hajlandó lesz egyáltalán valaki ebbe a pártba belépni?

És ez még nem minden. Kiderült, hogy egy Jabloko nevezetű parlamenten kívüli liberális párt már régóta létezik Oroszországban. A különféle viccoldalak is rengeteget foglalkoztak Nicholsonová almájával, így nem csoda, hogy a volt SaS-es képviselőnek aligha jött össze ez a marketingfogás. Persze még mindig megtörténhet, hogy Nicholsonová átgondolja zsenge pártjának nevét, de ez sem teszi semmissé, hogy az elmúlt napokban a nevetség tárgyává vált mindenki előtt. Abban az esetben lenne esélye, ha tényleg egy viccpártot alapítana… Ahhoz azonban némileg kreatívabb nevet kellene találni. Lehetne mondjuk savanyú almatorta, vagy a kétszárú almáspiték egyesülete…

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.