A 44 éves trénert október közepén állították fel a kispadról, helyét pedig Thierry Henry vette át.
A tízes mez lesz az övé.
Szerződést hosszabbított klubjánál Miura Kazujosi, a japán másodosztályban szereplő Jokohama FC 52 éves labdarúgója.
Nagyon megrázta a magyar válogatott szövetségi kapitányát, hogy elhunyt az egyik szurkolójuk.
...korábbi és jelenlegi csapattársával együtt.
Poklepovic csak átmeneti, a Ferencváros örök - mondta akkor búcsúzóul a szezon utolsó mérkőzését követően.
Az olasz harmadosztályban (Serie C) szereplő Carrarese felvidéki védője, Varga Attila először kapott kezdőként lehetőséget.
Az UEFA azt nem hozta nyilvánosságra mennyi, és pontosan milyen típusú tartozása van az egyesületeknek.
Az amszterdami bíróság arra kötelezte Rafinhát, hogy naponta tízezer eurót fizessen addig, amíg nem tartja be a megállapodást.
A címvédő Real Madrid az Ajaxszal, míg az előző szezonban döntős Liverpool a Bayern Münchennel került össze a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A Vidi csoportjából továbbjutott csapatok közül a Chelsea a svéd Malmőt, a fehérorosz BATE Boriszov pedig az Arsenalt kapta ellenfélnek.
A Fiorentina olasz futballistája, David Astori még márciusban hunyt el.
A hivatalos indoklás szerint a problémát egy 12 évvel ezelőtt műtött lábközépcsont okozza.
Az Aranylabdát 2008-tól mostanáig kizárólag Cristiano Ronaldo és Lionel Messi kapta meg.
Ismét csapattársak lesznek Andrés Iniestával, akivel az FC Barcelonában is évekig együtt futballoztak.
A szombatra kiírt találkozót azért tolták el, mert a vendég Boca-futballisták közül többen is megsérültek.
Távozik az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners labdarúgócsapatától Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter.
"Elegem van abból, hogy itt lefizetik a bírókat, hogy érthetetlen és nevetséges ítéletek születnek a pályán, és mindig mi vagyunk a rossz oldalon."
A helikopteren a 61 esztendős Vichai Srivaddhanaprabhával és a pilótával együtt öten tartózkodtak.
Róbert Gešnábel különlegesen magas büntetést kapott.