2018. december 17., 20:25

Bajnokok Ligája: Három angol-német párharc a nyolcaddöntőben

A címvédő Real Madrid az Ajaxszal, míg az előző szezonban döntős Liverpool a Bayern Münchennel került össze a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Bajnokok Ligája kupa
Fotó: TASR/AP

A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze.

A nyolc párharcból az egyaránt ötszörös győztes Liverpool és a Bayern küzdelme tűnik előzetesen talán a legkiélezettebbnek. Az angol csapat trénere a német Jürgen Klopp, aki korábban a Bayern nagy hazai riválisát, a Borussia Dortmundot irányította - többek között a két együttes 2013-as BL-döntőjében is, melyet a müncheniek nyertek meg.

A sorsolás szeszélye folytán mindhárom 16 közé került német együttes angol ellenfelet kapott: a Schalke a Manchester Cityvel, míg a Borussia Dortmund a Tottenham Hotspurrel találkozik majd.

A párharcok közül kiemelkedik még az egyik nagy favoritnak tartott Juventusnak az Európa Liga-címvédő Atlético Madrid elleni csatája.

A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 12-13-án és 19-20-án rendezik, a visszavágókra március 5-6-án és 12-13-án kerül majd sor.

A sorozat döntőjének június 1-én Madrid, az Atlético stadionja ad otthont.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
február 12. kedd:
Manchester United (angol)-Paris Saint-Germain (francia)
AS Roma (olasz)-FC Porto (portugál)
február 13., szerda:
Tottenham Hotspur (angol)-Borussia Dortmund (német)
Ajax (holland)-Real Madrid (címvédő, spanyol)
február 19., kedd:
Olympique Lyon (francia)-FC Barcelona (spanyol)
Liverpool (angol)-Bayern München (német)
február 20., szerda:
Atlético Madrid (spanyol)-Juventus (olasz)
FC Schalke 04 (német)-Manchester City (angol)
Visszavágók:
március 5., kedd:
Borussia Dortmund-Tottenham Hotspur
Real Madrid-Ajax
március 6., szerda:
Paris Saint-Germain-Manchester United
FC Porto-AS Roma
március 12., kedd:
Juventus-Atlético Madrid
Manchester City-FC Schalke 04
március 13., szerda:
FC Barcelona-Olympique Lyon
Bayern München-Liverpool
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.